Bajban a kormánypárt miatt a közepes nagyságú vállalatok

Hiába az elnöki vétó és a szakemberek ellenkezése, a szlovák parlament ismételten megszavazta a kollektív szerződésekről szóló törvénymódosítást. A kis- és közepes vállalkozások így akkor is emelni lesznek kénytelenek alkalmazottaik bérét, ha részt se vettek az egyeztetési folyamatban.

A kollektív szerződésekről szóló törvénymódosítás minden olyan cégre vonatkozik, amelynek legalább húsz alkalmazottja van. A változás értelmében ha a szakszervezetek és a munkáltatók szövetsége megegyezik a béremelésekben, akkor az összes érintett kis- és közepes vállalkozásnak kötelessége lesz végrehajtani a béremelést – annak ellenére, hogy ők maguk nem is vállaltak szerepet az egyezkedésben. Kivételt csak a frissen alapított vállalatok és a csődközeli helyzetben levő cégek jelentenek.

A parlament által pár hónapja már elfogadott tervezet még Ivan Gašparovič államfőnek sem tetszett, megvétózta a kezdeményezést és azt szerette volna elérni, hogy a legalább ötven főt foglalkoztató vállalatokra vonatkozzon csak a szigorítás. Az elnök azzal érvelt, hogy az Európai Bizottság álláspontja szerint ötven főig csak kisvállalkozásokról beszélhetünk.

A képviselők azonban ismét az eredeti verziót szavazták meg, az államfő, a szakértők és az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére. Az ellenzők úgy gondolják, hogy a törvénymódosítás rontja a vállalkozási feltételeket, s könnyebben vezethet elbocsájtásokhoz. A munkaügyi tárca hajthatatlannak bizonyult annak ellenére is, hogy felmerült, a törvény alkotmányellenes is lehet. A Népi Platform három pártja az Alkotmánybíróságon szándékozik megtámadni a döntést.

Kitekintő / Bumm.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás