A szlovák jelölt is támogatja Berényit

A szlovák megyei választások első körének egyik jelöltje, Andrej Richnák is csatlakozott Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) második körbe jutott nagyszombati megyefőnök-jelöltjének támogatóihoz.

Berényi Józsefet, akinek személyében először juthatna magyar jelölt valamelyik szlovák megye élére, így már két olyan megyefőnök jelölt is támogatja, akik nem jutottak be a szlovák megyefőnök választás november 23-án sorra kerülő második körébe. A nagyszombati megyében a választás második fordulójába Berényi József és a Robert Fico vezette kormánypárt, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia jelöltje, Tibor Mikuš jelenlegi megyefőnök jutott tovább.

Tibor Mikuš ugyan az első fordulóban a szavazatok 40 százalékát megszerezve, kétszer annyi voksot kapott mint az MKP jelöltje, és elemzők szerint is a megyefőnök választás favoritjának számít, ám Berényi Józseftől eltérően, őt az első fordulós jelöltek egyike sem biztosította támogatásáról.

A szlovák megyefőnök-választás első fordulójában a jelentős magyar lakosságú nagyszombati megyében öt megyefőnökjelölt indult. A harmadik helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelöltje, Ivan Uhliarik volt egészségügy miniszter végzett, aki az első forduló végeredményeinek kihirdetését követően jelezte: a továbbjutott jelöltek egyikét sem kívánja támogatni, s a döntést választóira bízza. Vele ellentétben Nagy József, a Híd párt jelöltje, azonnal jelezte: Berényi Józsefet fogja támogatni, s hozzá most Andrej Richnák az Új Parlament (NP) nevű parlamenten kívüli párt színeiben indult megyefőnök jelölt is csatlakozott.

Az MKP, a Híd és az NP jelöltjeire leadott első fordulós szavazatok összege meghaladja a jelenlegi megyefőnök jelöltre leadott voksok számát.

Helyi megfigyelők szerint azonban nehezen elképzelhető, hogy az időről időre nemzeti húrokat is pengető KDH harmadik helyen végzett jelöltjének, Ivan Uhliariknak a választói magyar jelöltre adják voksukat. A magyar jelölt sikere azonban ennek ellenére sem kizárt, mivel várhatóan a legnagyobb szerepet az első fordulónál is alacsonyabbra becsült választói részvétel, valamint az játssza majd, hogy mely jelöltnek sikerül nagyobb számban mozgósítania elkötelezett választóit.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Németország szigorú feltételekhez köti az Oroszország elleni szankciók feloldását

A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében kialakult fegyveres konfliktus miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedések visszavonásának feltétele az előrelépés a válság kezelésében, az ukrajnai Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt kivetett szankciókat pedig csak akkor lehet visszavonni, ha Ukrajna visszakapja a területet.

Read More »

Idén jóval szerényebb lehet a karácsony az USA-ban

Idén sok amerikai családnak összébb kell majd húznia a nadrágszíjat az ünnepek alatt, ha Donald Trump elnök beváltja a fenyegetését, és kiveti a mintegy 300 milliárd dollárnyi kínai termékre vonatkozó büntetővámot - az új lista ugyanis magában foglalja a tech termékeket, a játékkonzolokat, a játékokat (úgy általában), a kiságyakat, a dísztárgyakat, sőt, még a Mikulás sapkákat is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás