248 hivatal szűnt meg október elsejével

A regionális államigazgatás átszervezéséről szóló törvény értelmében ez év október 1-jétől összesen mintegy 248 hivatalt szüntettek meg Szlovákiában. A regionális államigazgatás integrációjának első szakaszában ez év januárjában már megszüntették a speciális kerületi hivatalokat, a folyamat jelenlegi, második szakasza a körzeti környezetvédelmi hivatalok, földhivatalok, erdőhivatalok, közlekedési és közúti hivatalok és a kataszteri hivatalok megszüntetését érinti, amelyek tevékenységét a járási hivatalok veszik át.

Ez azt jelenti, hogy újjáéledtek a járási hivatalok, az ország 72 településén jött létre újra járási hivatal. A járási hivatalok tevékenységéért a járási elöljárók felelnek, akiket a belügyminiszter javaslatára a kormány nevez ki és vált le. A közigazgatási reformmal az államigazgatást szeretnék hatékonyabbá és nyitottabbá tenni, a kormány azt ígéri, véget érnek a vég nélküli intézkedések, a különböző hivatalokba való járkálások, kevesebb lesz a bürokrácia, s mindent elintézhetünk egy helyen. A számítógépes adatbázisnak köszönhetően a közigazgatási reform következtében arra is lehetőség lesz, hogy az egyes iratok ügyében az állandó lakhelyen kívül intézkedjünk, pl. ahol a munkahelyünk van. Egy helyütt, a járási hivatalokban intézhetjük ezután a vállalkozói engedélyünket, az építkezési engedélyt, de a például a vadászengedélyt is. Huszonkét olyan városban is létesült járási hivatal, ahol eddig nem voltak körzeti hivatalok, a legtöbb járási hivatal a Besztercebányai kerületben kezdte meg a tevékenységét, ellenkezőleg Pozsonyban és Kassán az eredeti 5, illetve 4 hivatal egyre csökkent.

A közigazgatási reform intézkedései azonban a párkányi körzetben élőket negatívan érintik, mivel megszűnt a Párkányi Körzeti Hivatal is, amelynek jogköreit az Érsekújvári Járási Hivatal vette át. Így előfordul, hogy a régióban élő több mint harmincezer embernek akár 60-70 kilométer is utazniuk kell majd az ügyeik elintézéséhez.

A Párkányi Körzeti Hivatal megszüntetése a múltban egyszer már felmerült, 2011-ben mintegy 12 ezren írták alá azt a körzeti hivatal megszüntetése ellen tiltakozó petíciót, amelyet az MKP kezdeményezett. A belügyminisztérium ígérete alapján az ügyintézés megkönnyítése érdekében jövőre ügyfélközpontot hoznak létre Párkányban s további olyan településeken is, amelyek távolabb esnek a járási hivataloktól. A tervek szerint 2014 végéig mind a 72 városban, ahol járási hivatal működik, létesülnek ügyfélközpontok is.

Ľubomír Plai, az időközben megszűnt Köztisztviselői Hivatal volt elnöke szerint a közhivatalok karcsúsítása szükségszerű lépés volt, de ez csupán a reform egyik része. „Amennyiben az emberek szeretnék megérni a jobb minőségű közszolgáltatást, nemcsak a formai oldalt kell rendezni, hanem a tartalmit is. Azaz oda kell figyelni a közhivatalok dolgozóira is, akik a hivatalokban az adminisztratív tevékenységet végzik.” – fűzte hozzá.

Robert Kaliňák belügyminiszter szerint a közigazgatási reform nagyobb megtakarítást eredményez az államnak, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Áprilisban még azt feltételezte a tárca, hogy a hivatalok megszüntetése mintegy 173 millió eurós megtakarítást eredményez, ma már úgy becsülik, hogy a reform második szakaszának köszönhetően mintegy 220 millió euró marad az államkasszában, s a hiányzó elemzések ellenére úgy vélik, hogy 2016 végéig az állam a reformnak köszönhetően 700 millió eurót takarít meg. Az ellenzék azonban bírálja a reformot, azt állítja, hogy a Fico-kormány olyan modellt vezetett be, amellyel a 90-es években a Mečiar-kormány már sikertelenül próbálkozott.

Kitekintő / Felvidék.ma

Felkapott hírek

Friss hírek

Csavartak egyet a britek a Brexit-szavazáson

John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.

Read More »

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás