_

Szeptember 1-jétől folyamatos az elsőfokú terrorveszély Szlovákiában

Szeptember 1-jén reggel 8 órától elsőfokú – alacsony szintű terrorveszélyt hirdet ki a belügyminiszter, ám ez nem azt jelenti, hogy Szlovákiát közvetlen veszély fenyegetné.

Az elsőfokú terrorveszély innentől kezdve mindig érvényben marad, a belügyminiszter sem hívhatja vissza. Petar Lazarov, a belügyi tárca kommunikációs osztályának munkatársa közölte, hogy az Európai Unió többi tagállamának mintájára négyfokozatú skálát dolgoztak ki a terrorveszély értékelésére.

Robert Kaliňák belügyminiszter aláírásával pedig március 1-től lépett hatályba az a rendelkezés, miszerint szeptember 1-jétől elsőfokú terrorveszélyt kell kihirdetni az országban.

Az elsőfokú terrorveszély azt jelenti, hogy semmilyen információval nem rendelkeznek egy esetleges, külföldről Szlovákia vagy annak polgárai és érdekei felé irányuló terrormerénylet elkövetésének szándékáról. Lazarov közlése szerint elsőfokú terrorveszély van érvényben akkor is, ha valamely EU- vagy NATO-tagállamban általános terrorveszélyt hirdetnek.

Az egyes fokozatok módosításáról a belügyminiszter hozhat döntést. Elsőfokú terrorveszély lép érvénybe akkor is, amikor bizonyos csoportok vagy egyének radikalizálódás jeleit vagy erőszakos cselekményre való hajlamot mutatnak Szlovákiában.

A terrorveszély második fokát akkor hirdetik ki, ha valamely EU- vagy NATO-tagállamban terrortámadást kíséreltek meg, vagy követtek el, és az összefüggésbe hozható Szlovákiával is, vagy következményei vannak az országra, lakosaira vagy érdekeire nézve. Ebben az esetben továbbra is alacsony az esélye egy szlovákiai terrortámadás elkövetésének, de teljesen már nem kizárható. Másodfokú riasztás lép hatályba akkor is, ha Szlovákia valamely szomszédos országában elkövetendő terrormerénylet  szándéka merül fel.

A harmadik fok már magasnak számít. Akkor hirdetheti ki a belügyminiszter, ha az ország biztonsági helyzete fokozott veszélybe kerül, és például Szlovákiával kapcsolatos közvetlen terrorveszélyről szóló információkhoz jutnak.

A negyedik szintet akkor éri el a terrorveszély, ha közvetlen veszélybe kerül az ország vagy polgárai, és reális az esélye egy szlovákiai terrortámadás elkövetésének, terrortámadást követtek el valamely szomszédos országban, vagy terrorcsoportok, esetleg egyének közvetlen terrortámadás szándékát mutatták konkrét szlovákiai célponttal, vagy megerősített a Szlovákiával szemben elkövetendő terrortámadás veszélye.

Parameter.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás