Ismét növekvőben Kárpátalja népessége

A számos nehézség ellenére a lakosság száma növekvő tendenciát mutat.

Az Ukrajnai Független Információs Hírügynökség az UNICEF tavaly végzett lakossági felmérése alapján bejelentette, hogy az ukrán családok többsége legalább két gyereket szeretne. A felmérésből az is kiderült, hogy tavaly kevesebb abortuszt végeztek, nőtt viszont a fogamzásgátló gyógyszereket használók száma.

Elmondhatjuk, hogy az ország lakosainak száma növekvőben van, hiszen öt-hét évvel ezelőtt az ukrán családok többsége még csak egy gyermeket tervezett. Ela Libanova, a Demográfiai és Szociológiai Kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy egyre elterjedtebb a dohányzás a 20–24 éves lányok körében. A 2007-es évhez viszonyítva viszont valamivel kevesebb az alkoholt fogyasztó nők száma.

Becslések szerint június 1-jén Kárpátalja lakossága közel 1 254 800 fő lehetett. Az idei év január–májusi időszakában 409 fővel nőtt a megye lakossága – jelentette be Halina Hrinik, a megyei statisztikai hivatal vezetője. A létszámnövekedés a természetes szaporulatnak köszönhető.

Az idei év január–májusi időszakában a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva kevesebb volt a születések száma, ugyanis tavaly 366 gyerekkel több született, viszont a halálozások száma csökkent, 88 halálesettel kevesebbet regisztráltak. A halálozási okok változatlanok maradtak: első helyen továbbra is a szív- és érrendszeri megbetegedések, a másodikon a daganatos betegségek, a harmadikon pedig a külső behatás miatt bekövetkezett halálesetek állnak.

Kitekintő / Kárpátalja Ma

Felkapott hírek

Friss hírek

Diplomatikus, de nem minden feszültségtől mentes egyeztetések a G7-csúcson

A hét legfejlettebb ipari ország (G7) vezetői alapvetően eltérő nézeteik ellenére igyekeztek előremutató tárgyalásokat folytatni és megegyezésre jutni a délnyugat-franciaországi Biarritzban tartott csúcstalálkozójukon. A központi témák többek között az iráni atomalku, az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, valamint a brazíliai erdőtüzek voltak.

Read More »

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás