Nem született megegyezés a szerb kormány átalakításáról

A szerbiai kormány átalakításáról szóló csütörtöki tárgyalás véget ért, de a kormánykoalíció minden tagja megmaradt eddigi álláspontja mellett, s nem is kívántak nyilatkozni a kormány épületének elhagyásakor – jelentette a B92.

Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke továbbra is kitart az átalakítás szükségessége mellett. Ivica Dačić miniszterelnök, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke a párt pénteki elnökségi ülésén hoz döntést az üggyel kapcsolatban, Mlađan Dinkić gazdasági miniszter és a Szerbiai Egyesült Régiók (URS) vezetője pedig kitartóan ellenzi tárcájának felosztását.

A szerbiai kormány átalakításáról szóló tárgyalások Dačić és Vučić Brüsszeli tartózkodása miatt szüneteltek. A csütörtöki ülés a kormány épületében 16 órakor kezdődött, s nagyjából egy órán át tartott. A tárgyalásnak a bejelentések szerint döntő fontosságúnak kellett volna lennie a kormányátalakítás tekintetében.

Ivica Dačić miniszterelnök korábban kijelentette, kormánya történelmi jelentőségű sikert ért el, hiszen megkezdte Szerbia csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval, ő viszont ezzel nem elégedett. Hangsúlyozta, a kormányátalakítás aktuális kérdés, de nem függ a mások által meghatározott határidőktől, hiszen erről csak maga a kormány dönthet.

Az SPS holnap tart elnökségi ülést az átalakítás kapcsán, a bejelentések szerint az SNS pedig szintén holnapi főbizottsági ülésén határozza meg, mely minisztereit meneszti a várhatóan még júliusban befejeződő átalakítási folyamat során.

Vajdaság MA / B92

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás