Nagyok a bérkülönbségek Szlovákiában

Tovább nyílt a bérolló a beosztottak és a felsővezetők, illetve az egyes szakterületek alkalmazottai között.

Nemrég nagy sajtóvisszhangot keltett a hír, hogy egymillió eurónál többet kerestek két szlovák pénzintézet bankárai tavaly. Ebből azonban nem következik automatikusan, hogy a bankszektorban foglalkoztatottak fizetése a legmagasabb – mutatott rá online portálján a Pravda.

A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint egy Pozsony megyei IT-cég vezetője akár havi 4 ezer euró felett kereshet, ami meghaladja egy átlagos bankár bérét. A legjobban fizetett alkalmazottak közé tartoznak Szlovákiában a programozók, a szoftvermérnökök, és a pénzügyi menedzseri pozíciókat elfoglaló személyek, valamint a topmenedzserek  – állítja Petra Pohanková, a Start People nevű humánpolitikai ügynökség munkatársa.

Az IT-specialisták és a programozók átlagosan 2 ezer euró körül keresnek. Hasonló havi bevételük van a pénzügyi igazgatóknak. A menedzserek és a szakértők bére nagyjából azonos a nyugati államokban hasonló pozíciót betöltő alkalmazottak bérével, ami Szlovákiában nagyságrendekkel magasabb, mint a szociális szférában dolgozóké, az állami alkalmazottaké, vagy a termelőmunkásoké. “Mindebből látni lehet, hogy nem a kulcspozíciókat betöltő alkalmazottak bére túlzottan magas, hanem egészségtelenül nagy a bérkülönbség az egyes beosztottak és szakmák között” – szögezte le Pavol Žuffa, az AuJob humán-erőforrás ügynökség munkatársa.

Köztudott, hogy a bérek Pozsonyban és környékén a legmagasabbak. Második a sorban Nagyszombat és Trencsén megye. A legrosszabbul kereső kerület az Eperjesi és a Nyitrai. A Pravda kimutatása szerint a bérkülönbségek az egyes állások és beosztások tekintetében kerületenként több száz eurósak lehetnek.

Kitekintő / Hírek.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás