_

Erdély 119 településén tüntettek az autonómiáért

A szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombat este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.

Valamennyi helyszínen a szervezők felolvasták a tüntetés kiáltványát, amely a történelmi régiók visszaállításáért száll síkra. „A Kárpát-medence tündérkertje, Erdély nem Bukarest gyarmata” – áll a szövegben, amely arra figyelmeztet, a Bukarest által „kikényszerített” régiósításnak nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is vesztesei lesznek.

„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. (…) Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak a belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropolisok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!” – áll a kiáltványban.

A dokumentum kinyilvánítja, hogy előbb tárgyalni akarnak a román kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról. Ha a tárgyalások eredménytelenek maradnak, a kiáltvány a polgári engedetlenség megannyi eszközének az alkalmazását helyezi kilátásba. A kiáltvány szerint a „bukaresti zavarosban halászó politikusok” megbuktak. „Ráment a jelenünk. Gyermekeink, unokáink jövőjét nem adjuk!” – fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által szervezett megmozdulás helyszínein felolvasott kiáltvány.

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön az 1848-as obeliszknél több száz tüntető előtt elmondott beszédében kijelentette: nem lesz társadalmi béke Romániában mindaddig, amíg Székelyföld nem nyeri el a területi autonómiáját.

Az EMNP elnöke a felvidéki magyarok helyzetével példázta, hogy a magyarok által lakott területeket felszabdaló közigazgatási reform súlyos helyzetbe sodorja a közösséget. Az EMNP elnöke szerint a magyar párt kiszorulása a szlovák parlamentből, a szlovák állampolgárság megvonása azoktól, akik felveszik a magyart, mind annak a következménye, hogy a felvidéki magyarság a közigazgatás ügyében engedett a pozsonyi nyomásnak. „Mi nem ezt akarjuk itt Erdélyben. Nem szabad megengednünk, hogy ez megtörténjen” – jelentette ki Toró.

A sepsiszentgyörgyi tüntetésen a több száz tiltakozó legtöbbet ismételt jelszava azt volt: „Székelyföld nem Románia!”

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Japán elfeledett keresztény kisebbsége

Ferenc pápa november végén négynapos látogatást tett Japánban. Ezáltal rövid időre reflektorfénybe került a maroknyi, Japánban élő keresztény, akiket nagyon aggaszt, hogy vallásuk halálukkal egyszerűen “el fog tűnni” a szigetországból, lévén egyre több fiatal hagyja el a vidéki területeket, ahol a kereszténység mindeddig fennmaradt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás