Borvízforrásra bukkanhattak Csíkszeredában

A Temesvári sugárúton, a Gál Sándor-szobor közelében is vizet találtak a tavaly elkezdett csíkszeredai feltáró fúrás során.

A város területén négy helyszínen, a Szabadság, illetve Majláth Gusztáv Károly téren, a központi parkban és a Gál Sándor-szobornál végeztek kutató- illetve feltáró fúrásokat annak érdekében, hogy ásványvizet hozzanak a felszínre.

Vizet mindenütt találtak, de hogy ezeket hogyan minősítik majd, csak akár egy-két évig is elhúzódó megfigyelés, a víz összetevőinek rendszeres elemzése után derül majd ki. Az utolsó helyszínen, a Gál Sándor-szobor közelében július elején fejezte be a fúrást a megbízott kivitelező.

Antal Attila alpolgármestertől elmondta, az ott talált víz szénsavas ásványvíznek tűnik, és elég hideg, de ennél többet csak az elemzések után lehet tudni róla.

Mint ismeretes, mind a négy forrásnál forrásházak építését tervezte a polgármesteri hivatal, ezek látványterveit már 2012-ben bemutatták az egyik helyi önkormányzati ülésen. Ezekre a pavilonokra még várni kell, mivel építésük szempontjából meghatározó, hogy milyen módon hasznosítható a források vize, létrehozhatók-e ivókutak – közölte az alpolgármester. A vizek minősítéshez először a forrásoknak a Ásványvizek Országos Társasága nyilvántartásba kell kerülniük, és a megfigyelést, rendszeres elemzést engedélyezett személy végezheti.

Kitekintő / Krónika.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

2020-ra halasztódik Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozásának kérdése

Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kétnapos EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás