Négyszer gazdagabbak a pozsonyiak a kassaiaknál

Átlagosan négyszer magasabb megtakarítással rendelkeznek a Pozsony környékén élők, mint az ország keleti részében lakók.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) legfrissebb adatai szerint rekordösszegre, 25,5 milliárd euróra emelkedtek a lakossági bankbetétek. Egy szlovákiai polgárnak – az újszülötteket is beleértve – április végén átlagosan 4 708 eurója volt a bankban, ami az egy évvel korábbi adatokhoz képest 223 eurós növekedést jelent. 13,8 milliárd eurót lekötött betéteken helyeztek el, 7,4 milliárd eurót azonban folyószámlákon, ahol csak minimális mértékben kamatozik a pénz.

A szlovákiai megtakarítások 40 százalékával a fővárosban és környékén lakók rendelkeznek. A Kassai kerületben 27 százalékkal többen élnek, mint Pozsony megyében, megtakarításaik azonban 75 százalékkal alacsonyabbak.

Dana Špacírová, a Postabank elemzője elmondta: a pozsonyiak átlagosan ötször magasabb megtakarítással rendelkeznek, mint az ország más részén élők. Kassával összehasonlítva négyszeres ez az arány. Az eltéréseket a magasabb fizetések és a jelentősen alacsonyabb munkanélküliség okozzák, s a helyzet nyugatról kelet felé haladva egyre romlik. Emellett a fővárosban jóval több a gazdag, akiknek megtakarításai többszörösen meghaladják egy átlagos szlovákiai lakosét. Másrészt a pozsonyiak ötször annyival tartoznak a bankoknak, mint az ország más részén élők – tette hozzá.

Kitekintő / Hírek.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás