Váratlanul eltávolították a szélsőjobboldali Nagy-Románia Párt elnökségét

A Nagy-Románia Párt (PRM) 24 megyei szervezetének képviselői szombaton rendkívüli ülést tartottak, amelyen úgy döntöttek, hogy megvonják a bizalmat Corneliu Vadim Tudor pártelnöktől és az alakulat ügyvezető elnökségétől.

Gheorghe Funar, az alakulat főtitkára arról nyilatkozott, hogy az ülésen módosították a PRM alapszabályzatát is. A párt vezetését az ősszel esedékes rendkívüli kongresszusig egy átmeneti politikai vezetőtanácsra bízzák. Ez alkalommal tisztújítás is lesz, amelyen a pártelnöki, az első-alelnöki, az alelnöki és a főtitkári tisztségekért lehet versenybe szállni.

Funar elmondta, hogy Vadim Tudornak joga van ismét elnöknek jelöltetni magát a kongresszuson.

Vadim Tudor felháborodottan jelentette ki a sajtónak, hogy az ülés szabályellenes volt. Hozzátette: őt nem olyan egyszerű leváltani, ugyanis a pártnak ő az alapító elnöke, és bármikor törölheti azt a romániai politikai szervezetek jegyzékéből. Ugyanakkor azt is megjegyezte, biztos benne, hogy a tisztség megvonása mögött a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll.

Kitekintő / erdely.ma

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás