Mégsem tiltaná az alkotmány a melegházasságot

Elvetette kedden a bukaresti alkotmánymódosító parlamenti bizottság azt a múlt héten még támogatott javaslatot, hogy az alaptörvény tiltsa az azonos neműek házasságát.

A testület múlt szerdai ülésén nagy szavazattöbbséggel elfogadott szövegváltozat szerint „a család a férfi és a nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon (…) alapul”. Kedden azonban a szociáldemokrata honatyák kérésére újra szavazott bizottság, és ezúttal elutasították az ortodox egyház és a magyar történelmi egyházak által szorgalmazott indítványt.

Így az alkotmány 48. cikkelyének megmaradt a jelenlegi változata, amely így szól: „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon (…) alapul”.

A bizottság a keddi ülésén emellett elutasított egy másik, korábban szintén elfogadott módosítást is, amely tiltotta a szexuális orientáció szerinti diszkriminációt. A testület elnöke, Crin Antonescu liberális szenátor korábban egy tévéinterjúban már jelezte: ez utóbbi indítvány megszavazásának „ára” volt az, hogy az alkotmány tiltsa meg a melegházasságot.

A bizottság keddig pálfordulásának hátterében az áll, hogy Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök, kormányfő a múlt szerdai bizottsági ülés után kijelentette: nem tartja jónak, hogy a román alkotmány a „rendkívül vitatott” magyarországi modellt utánozva a családot a férfi és a nő házasságaként határozza meg.

Kitekintő / Maszol.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás