Pozsonyban szedik be a szlovákiai adóbevételek háromnegyedét

Szlovákiában az egyes régiók viszonylatában nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg az adóbevételek, Pozsonyban szedik be az állam adóbevételeinek háromnegyedét.

A 2012-es évben Szlovákia bruttó adóbevételének 74,2 százalékát a pozsonyi adóhivatal, illetve a különleges adóalanyok adózását felügyelő, szintén a fővárosban székelő adóhivatal szedte be.

Az adóbevételek az egyes régiók összehasonlításában jelentős eltéréseket mutatnak – állapítja meg a pénzügyi felügyelet múlt évre vonatkozó jelentése. Ezt az is bizonyítja, hogy a beszedett adómennyiség tekintetében országosan, Pozsony után a második helyet a megyeközpontnak megfelelő státussal rendelkező Trencsén szerezte meg, ahonnan az összes beszedett adó 8,4 százaléka származott. A második legnagyobb kerület (a megye szlovákiai megfelelője) központjának számító Besztercebányáról pedig mindössze az országosan beszedett adómennyiség 6,94 százaléka származott.

Bár a pénzügyi felügyelet szerint az adóbevételek egyenlőtlen elosztása annak tudható be, hogy országos összehasonlításban messzemenően Pozsonyban van a legtöbb cégközpont, és itt székel a legtöbb nagyvállalat is, az adóbevételek megoszlásának ilyen egyenetlen mértéke ezen is túlmutat, hiszen a fővárosban az ország csaknem öt és fél millió lakosának csupán mintegy tizenkettede él.

Szlovákiában tavaly az adófelügyelet 11,95 milliárd eurót szedett be különböző adók formájában, ebből 6,41 milliárd eurót tett ki az áfa-visszatérítések összege és így a nettó adóbevétel 5,53 milliárd eurót tett ki, 5,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Kitekintő / Felvidék Ma / Mti.hu

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás