Újragondolná a Kolozsvár bejáratainál levő alkotásokat a városi önkormányzat

A “városkapuk” jövőre készülhetnek el, ezekre magyarul is felkerülhet a város neve. Várhatóan az első 30 műemléképületet már idén nyáron ellátják többnyelvű informatív táblákkal.

Lecserélné a városbejárat-jelző alkotásokat a kolozsvári önkormányzat, az új alkotásokra több nyelven, így magyarul is – felkerülhet a város neve. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, szerencsésebb az új alkotások többnyelvű feliratozásában gondolkodni, mint a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésében. Elmagyarázta, a projekt nem a törvény által szabályozott hivatalos helységnévtáblára vonatkozik, kivitelezése adminisztratív úton történik, tehát nincs szükség városi tanácsi döntésre. Ez abból a szempontból lényeges, hogy elkerülhető lenne az Aranyosgyéresen történtekhez hasonló eset, ahol a a prefektus megtámadta, a bíróság pedig hatályon kívül helyezte a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére vonatkozó helyi tanácsi határozatot.

A „városkapuk” megtervezését egy ötletbörze előzi meg, amelynek során a szakmai fórumok eldöntik, hogyan kellene kinéznie egy ilyen alkotásnak. Horváth Anna elmondta, az ötletbörze tervezetét a költségvetési szintig lebontva az AltArt Alapítvány nyújtott be. Ebből az ötletből kiindulva – Vákár István alelnök közbenjárására döntött úgy a megyei tanács, hogy Kolozsvárnak idén kiutalt pénzösszeget – összesen 60 ezer lejt – erre a célja ajánlja fel. Az ötletbörzét év végéig rendeznék meg, magára a kivitelezésre a jövő évi költségvetésből elkülönített összegből kerülhet sor.

Horváth Anna elmondta, a város a megyei tanácstól kapott összeghez saját forrásaiból is hozzájárul. Az ötletbörze kapcsán az alpolgármester kérdésünkre elmondta, egyrészt a Kulturális Főváros Egyesületnek kellene ezt a folyamatot lemenedzselnie, de az is elképzelhető, hogy a polgármesteri hivatal szervezi meg ezeket az úgynevezett közvitákat. Az alpolgármester elmondta, ezt a projektet a közhangulat alakítása szempontjából a kolozsvári műemléképületekre való többnyelvű – román, magyar, német, angol és francia nyelvű – feliratok kihelyezése vezeti fel.

Hamarosan 30 műemléképület elé helyezik el a tájékoztató jellegű feliratokat, amelyeket a regionális műemlékvédő bizottságnak előbb esztétikai szempontból láttamoznia kell. Emellett a testület a táblákra fölkerülő szövegeket is felülvizsgálja. „A BBTE történelmi szakával partnerségben készülnek el a műemlékvédelmi bizottság elé terjesztett szövegjavaslatok. Már több olyan táblamodellt is előterjesztettek, amelyek közül várhatóan a jövő hónap közepéig kiválasztja a műemlékvédelmi bizottság az esztétikailag megfelelőt. A láttamozást követően elindíthatjuk a közbeszerzési eljárást és nyár elejére már ki tudjuk helyezni az első műemlékek elé az információs táblákat” – magyarázta az elöljáró. Hozzátette, a folyamat egész évben folytatódik, hiszen több mint 300 épületen kell elhelyezni a többnyelvű tájékoztató táblákat.

transindex.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás