“Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni”

Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében – jelentette ki szombaton Titus Corlatean román külügyminiszter, aki egy tévéműsorban beszélt a székely zászló ügyében kirobbant magyar-román vitáról.

 Úgy vélekedett, a “nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak.

Felidézte: pénteken a román külügyminisztérium közleményben reagált arra, hogy a budapesti parlament épületére kitűzték a székely zászlót.

A román diplomácia vezetője szerint egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie.

Corlatean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek “forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával.

A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Nastase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlatean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. “Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Nastaseval” – mondta a román külügyminiszter.

Corlatean kifejtette, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a múlt héten beszélt arról, hogy “zászlóháború dúl” a Székelyföldön, mivel Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését. “Szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi” – mondta. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.

Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország számos településén a helyi önkormányzati hivatal épületére és pénteken az Országgyűlés homlokzatára is kitűzték a székely zászlót.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI-nek azt mondta: Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlateannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.

Kitekintő / mti.hu

Felkapott hírek

Friss hírek

A belga egészségügy is egyre inkább küszködik

A belgiumi kórházak intenzív osztályai hamarosan - mintegy két héten belül - elérhetik befogadóképeségük felső határát, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás