Tavasszal alakulhat meg a Partiumi Autonómia Tanács

Tavasszal alakulhat meg a Partiumi Autonómia Tanács, amelynek szándéknyilatkozatát szombaton fogadták el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett szatmárnémeti konferencia résztvevői – nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Ferenc EMNT-alelnök, a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottság elnöke.

Szilágyi Ferenc az MTI-nek elmondta, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) létrehozásáról az elképzeléseik szerint egy nagygyűlés dönt majd, amelyet egy később rögzítendő helyszínre és időpontra hív össze a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottság az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).

A szándéknyilatkozat szerint a PAT feladata lesz majd, hogy koordinálja és segítse a Partium területén élő magyar identitású lakosság önazonosságának a megőrzését és megerősítését, ösztönözze a partiumi területi autonómia, valamint a Partiumi Fejlesztési Régió létrehozásához kapcsolódó szakmai, politikai, mozgalmi hátteret, segítse elő a partiumi nemzetek összefogását a közös célok megvalósításáért, és tegyen lépéseket azért, hogy a régióban szimmetrikus kétnyelvűség alakuljon ki.

Szilágyi Ferenc megjegyezte, a Partiumon a román-magyar államhatár közelében fekvő Bihar, Szatmár és Szilágy megye történelmi területeit értik. Hozzátette, noha történetileg Arad megye is a Partiumhoz tartozott, úgy érzékelik, Arad ma inkább a Temesvár központú Bánsággal mutat közös jegyeket.

Az EMNT alelnök elmondta, a három megyében kisebbségben él a magyarság, de úgy vélte, van esély arra, hogy a térség román lakóit is megnyerjék elképzeléseiknek. Arra utalt, hogy jelentős és sok esetben pozitív visszhangja volt az EMNP választási programjának, amelyben a párt Románia szövetségi állami berendezkedését javasolta.

A Partiumi Keresztény Egyetemen oktató Szilágyi Ferenc azt is megemlítette, geográfusként régóta foglalkozik a Partium közigazgatási földrajzával, ez volt a témája a Debreceni Egyetemen megvédett doktori dolgozatának is.

Kitekintő / mti.hu

Felkapott hírek

Friss hírek

Még rosszabb munkanélküliségi adatot hozhat a jövő hét az USA-ban

A tegnap közzétett heti munkanélküliségi adat az Egyesült Államokban közel ötszöröse volt a korábban valaha regisztrált legmagasabb értéknek, de egyes vélemények szerint jövő héten még rosszabbra fordulhat helyzet. Egyes államokban annyira leterhelődtek a hivatali rendszerek, hogy a múlt héten leadott adatok még nem tartalmazzák az összes beadott kérelmet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás