A honatyák bebetonozzák az ártatlanságukat

Újabb akadályokat gördítenek esetleges bírósági felelősségre vonásuk elé a romániai törvényhozók azáltal, hogy a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvény módosítása során a mentelmi jog felfüggesztésének feltételeit is megváltoztatják – adja hírül a Manna.ro.

A Gândul című lap szerint a költséglefaragások miatt módosításra szoruló jogszabályba a kormányzó Szociálliberális Szövetség azt is beépítené, hogy az ügyészség által meggyanúsított törvényhozók őrizetbe vételéhez vagy letartóztatásához a parlamentnek is hozzá kell járulnia, a kérés elbírálása érdekében pedig a vádhatóságnak be kell mutatnia a honatya bűnösségére utaló releváns bizonyítékokat. A parlamenti mandátummal is rendelkező miniszterek kiadása esetében eddig is ez volt az eljárás: most minden honatya felett előbb társai mondanának “ítéletet” – mutat rá a lap.

Az Adevărul cikkírója szerint a parlament ezáltal igazságszolgáltatási hatáskörrel ruházná fel magát. A lap emlékeztet arra, hogy az igazságszolgáltatás reformját az Európai Bizottság is figyelemmel követi az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmus (CVM) keretében. Az EB legutóbbi jelentésében éppen azt szorgalmazta, hogy a parlament ne akadályozza a korrupcióval gyanúsított politikusok felelősségre vonását.

A Krónika beszámolója szerint a törvényhozók jogállásának módosításáról szóló tervezet olyan bizonyítékokba nyújtana betekintést a társaik kiadatását elbíráló honatyák számára, amelyekhez eddig csak a nyomozó hatóságok fértek hozzá. A lap emlékeztet arra, hogy a decemberben megválasztott törvényhozók közül 23 ellen indított vizsgálatot az ügyészség.

A képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvény módosításáról várhatóan jövő héten szavaz a parlament. A tervezetet elküldték az államelnöki hivatalba, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek (ANI) és az ügyészségnek, hogy ezek a hivatalok is véleményt formáljanak, vagy módosítsák azt.

Bogdan Oprea az államelnök szóvivője szerint Traian Băsescu nem kapott semmilyen törvénymódosítási tervezetet, és meglepődve tapasztalja, hogy ez megtörténhet, hiszen az üggyel kapcsolatban nincs törvényes hatásköre az államfőnek. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a honatyák mentelmi jogának törvénytelen megszilárdítása hatalmas hiba lenne.

Eugen Nicolicea PSD-s képviselő pénteken már úgy vélekedett, a tervezetnek a honatyák mentelmi jogára és érdekütközésére vonatkozó részét akár el is vethetik, mert azok hibás értelmezést is kaphatnak.

Abban az esetben, ha ezeket az előterjesztéseket kiveszik a módosításból, akkor marad az előző helyzet, amikor a parlament megkapná az ügyészségtől a teljes iratcsomót, míg az érdekellentétre vonatkozó részt nem szabályoznák egyáltalán.

Kitekintő / Manna.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás