Mesterházy bocsánatot kért a határon túli magyaroktól

Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron. Mesterházy Attila MSZP-elnök elnézést kért azoktól a határon túli magyaroktól, akiket alakulata megsértett a 2004. december 5-i népszavazáskor a kettős állampolgárságot elutasító álláspontjával. A kincses városban kora este rendezett fórumon mintegy félszáz tiltakozó állta el az MSZP-s politikusok útját, akiknek csak rendőri kísérettel sikerült bejutni a rendezvénynek otthont adó épületbe – adja hírül a Krónika.

Botrányba fulladt szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kihelyezett elnökségi ülését követő nyilvános fórum, amelynek helyszínén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a CFR labdarúgócsapat magyar szurkolótáborának tagjai fogadták az ellenzéki párt vezetőségét.

A Mesterházy Attila MSZP-elnök által a Minerva-házba meghirdetett, nemzetpolitikai tárgyú előadás kezdetén mintegy félszázan próbálták megakadályozni, hogy az alakulat elnöksége bejusson az épületbe. A szocialisták külhoni magyarsággal kapcsolatos politikája, valamint kolozsvári jelenléte ellen tiltakozók „mocskos gazembereknek, nemzetárulóknak” nevezték az MSZP vezetőit, ugyanakkor többek között „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, „Ne mosdassuk a nemzetárulókat” feliratú transzparenseket mutattak fel.

Az anyaországi politikusoknak végül csak rendőri kísérettel sikerült bejutniuk a fórumnak otthont adó épület szárazkapuján, miközben a tiltakozókat már nem engedték be a rendezvényre: a rendőrség kizárólag azok számára biztosított bejárást, akikre a szervezők rámutattak. Különben az EMI közleményében az arcátlanság netovábbjának nevezte, hogy „az elmúlt nyolc évben semmiféle megbánást nem tanúsítva”, az MSZP elnöke a nemzetpolitikáról kíván előadást tartani Erdély fővárosában. A szervezet felszólította Mesterházyt és fóruma házigazdáját, Markó Béla volt RMDSZ-elnököt: előadásukkal „ne szennyezzék az erdélyi közéletet”.

A barátságosnak egyáltalán nem nevezhető fogadtatást megelőzően Mesterházy a kincses város egyik legdrágább szállodájában, az ötcsillagos City Plaza Hotelben rendezett sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP szemléletváltást kíván végrehajtani a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáján. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette: nem véletlenül került az MSZP kihelyezett elnökségi ülése a kincses városba: a magyarság kulturális központjaként számon tartott Kolozsvár szerinte önmagában is szimbolizálja az esemény „történelmi jelentőségét”.

Az ülésen elfogadott, egyelőre nem nyilvános nemzetstratégiai programból Mesterházy azt emelte ki, hogy pártja nem fogja a határon túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel, a be nem avatkozás elvét követve pedig nem kíván belefolyni a határon túli magyarok életét alapvetően meghatározó országok belpolitikai viszonyaiba.

A célok között a külhoni magyarság törekvéseinek támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette, emellett közölte azt is, hogy hosszú távú stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Különben kérdésre válaszolva Mesterházy cáfolta, hogy az MSZP a 2014-es magyarországi választásokra tekintettel próbál közeledni a határon túliakhoz. „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok” – jelentette ki a szocialista pártelnök.

Kitekintő / Krónika.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás