HÖOK: külhoni magyar felsőoktatási intézmények támogatják a hallgatókat

Közös nyilatkozatban biztosították az anyaországi hallgatókat támogatásukról külhoni magyar felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatai hétfőn. A dokumentumot, amelyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) juttatott el az MTI-hez, nyolc felsőoktatási intézmény hallgatói képviselete írta alá.

A nyilatkozatban kiemelték: a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények hallgatói megdöbbenéssel értesültek a magyarországi felsőoktatás 2013-as hallgatói keretszámainak erőteljes csökkentéséről, a nagyarányú forráskivonásról, valamint az intézményi autonómiát szűkítő tervekről.

“A legnagyobb magyarral, Széchenyi Istvánnal egyetértve úgy gondoljuk, hogy a magyarság megmaradása, gyarapodása és jövője a kiművelt emberfők sokaságán múlik, ezért minden tehetséges diáknak biztosítani kell a továbbtanulás lehetőségét, hogy talentumait kibontakoztathassa és tudását később nemzete javára fordíthassa” – fogalmaztak, hozzátéve: azon intézkedések ellen, amelyek ezt akadályozzák, a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek kell felemelniük szavukat.

Rámutattak: a határon túli magyar egyetemisták és főiskolások tisztában vannak azzal, hogy a sikeres és erős anyaország az ő jövőjük egyik zálogát is jelenti. Sikeres és erős országot azonban csak úgy lehetséges építeni, ha a tudás nem válik a legtehetősebbek kiváltságává – hívták fel a figyelmet.

Az összmagyarság iránt érzett felelősségünk tudatában, valamint a határokon átnyúló nemzeti szolidaritás jegyében egyértelműen kiállnak az anyaországi hallgatók céljai mellett, és messzemenően támogatják törekvéseiket – írta nyolc külhoni magyar felsőoktatási intézmény – öt erdélyi, illetve egy-egy felvidéki, kárpátaljai és újvidéki – hallgatói önkormányzata.

Kitekintő / mti.hu

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás