Újraválasztották Berényi Józsefet az MKP elnökének

Újraválasztották a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) tisztújító kongresszusának küldöttei a párt elnöki posztjára Berényi Józsefet, az MKP eddigi első emberét szombaton Kürtön.

Az MKP régi-új elnökét 168 szavazattal választotta újra a szavazáson részt vevő 190 kongresszusi küldött, Berényi Józsefet két éven belül immár negyedszer erősítették meg a pártelnöki funkcióban.

“Ez egy vállalható eredmény (…), ez óriási bizalmat jelent és nagyon erős mandátumot ahhoz, hogy az elképzeléseimet a vezetőséggel együtt átültessük a gyakorlatba” – véleményezte az MTI-nek újraválasztását Berényi József, aki egyedüli jelöltként indult a párt elnöki posztjára, miután a párt nagykürtösi járási szervezete által jelölt Csáky Pál nem fogadta el a jelölést.

Berényi József a megválasztását követően azt mondta: elsődleges feladatának érzi, hogy a pártot felkészítse a közelgő – 2013 őszén sorra kerülő – megyei, majd a 2014-ben esedékes európai parlamenti, majd helyhatósági és államfőválasztásra. Hozzátette: alapcélkitűzései közé tartozik, hogy a továbbiakban is megőrizze és erősítse az MKP gyűjtőpárt jellegét.

Berényi a jövőre sorra kerülő megyei választásokkal összefüggésben az MKP más pártokkal való esetleges együttműködéséről azt mondta: a döntés a párt demokratikus jellegéből adódóan az MKP regionális struktúrájának a kezében van. Hozzátette: úgy érzi, vannak régiók, ahol a pártnak önállóan kell indulnia, ott viszont, ahol a magyarság aránya kisebb, ott mindenkivel keresni kell az együttműködés lehetőségeit.

A kongresszus küldöttei az Országos Tanács (OT) elnökének Szigeti Lászlót, a párt eddigi oktatásügyi alelnökét választották meg, akit a poszt betöltéséről szóló szavazás második körében sikerült megválasztani.

A várhatóan csak az esti órákban befejeződő kongresszuson a felvidéki magyar párt elnökén, illetve az Országos Tanács (OT) elnökén kívül a párt 18 tagúra bővült országos elnökségének többi tagjairól is döntenek a küldöttek.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EP-választást is megpróbálták befolyásolni az oroszok

Az európai parlamenti választások nem voltak mentesek a félrevezető információktól, főként orosz forrásokkal kapcsolatban álló külső és belső szereplők megpróbálták befolyásolni a szavazókat és a választások eredményét - közölte az Európai Bizottság a dezinformáció elleni küzdelem terén elért eredményekről pénteken kiadott jelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás