Jogfosztottak maradnak a magyarok

Már 381-en vesztették el szlovák állampolgárságukat azóta, hogy 2010. júliusában hatályba lépett az állampolgársági törvény módosítása. Bár a belügyminisztérium hamarosan változtatást javasol, az eddigi sajtóértesülések alapján azonban a felvidéki magyarságnak nincs oka örömre. A Magyar Közösség Pártja és a Híd-Most is elutasította a várhatóan kettős mércét alkalmazó előterjesztést.

Az állampolgársági ellentörvény 2010 júliusi hatályba lépése óta már 381-en veszítették el szlovák állampolgárságukat. A módosítást Robert Fico első kormánya idején fogadták el, válaszul a magyar állampolgársági törvényre. A jogszabály kimondja, hogy aki más állam polgárává válik, elveszíti szlovák állampolgárságát. A 381 személyből 31-en voltak, akik a magyar papírok megszerzése miatt szenvedték el a jogfosztást – adta hírül az Új Szó, a SITA hírügynökség információira hivtatkozva.

A Belügy írja tovább a történetet

A helyzet tarthatatlanságát a szlovák döntéshozók is érzékelik, ezért enyhíteni próbálnak a szigorú szabályozáson. Sajtóinformációk alapján a belügyi tárca új tervezete szerint szlovák állampolgárságát már nem fogja elveszíteni az olyan személy, aki olyan más ország polgárává vált, ahol állandó lakhellyel rendelkezik – mégpedig időkorlátozás nélkül. Azok is visszakaphatják szlovák állampolgárságukat, akik a Fico-féle 2010-es ellentörvény okán veszítették el, amennyiben igazolják, hogy van állandó lakhelyük az érintett országban – írja a a Felvidék.ma.

A belügyminisztérium hamarosan tárcaközi egyeztetésre bocsátja a törvénymódosítást. Az új állampolgársági törvény – ha azt a parlament elfogadja – várhatóan 2013. nyarán lép érvénybe. Addig érvényben marad Fico 2010-es ellentörvénye – hacsak időközben nem nyilvánítja azt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek.

Mindez azonban nem könnyíti a felvidéki magyarok helyzetét, hiszen a módosítás a gyakorlatban rájuk nem terjed ki. A tervezet ugyanis állandó lakhelyhez kötné az állampolgárság felvételének lehetőségét, a határon túli magyarok viszont magyarországi lakcím hiányában szerezhetnek magyar útlevelet. A szlovákiai magyar szervezetek így elutasítóan fogadják a belügyminisztérium közeljövőben várható előterjesztését.

Elfogadhatatlan!

Az MKP véleménye szerint ezen törvényjavaslat elfogadásával Szlovákia továbbra is fenntartja azon kettős mércét, amelyet a határon túli szlovákok, illetve a Szlovákiában élő magyarok irányában alkalmaz. Elmondható: csak a külföldön tartózkodó szlovák állampolgárok kettős állampolgárságának ügye rendeződik mindössze – közli a Felvidék.ma. “Ismételten hangsúlyozzuk, hogy 1997 és 2005 között minden külföldön élő szlovák megkötések nélkül megkaphatta a szlovák állampolgárságot, és ennek birtokában részt is vehet a szlovákiai parlamenti választásokon. Magyarország semmi mást nem kínál a határon túli magyaroknak, mint azt, amit Szlovákia már régen megtett a határon túli szlovákok számára.”

A Most-Híd szlovák-magyar párt közleményében szintén elutasította az állampolgársági törvény ilyen értelmű módosítását. Bugár Béla pártja szerint a tervezet “kisebb előrelépést jelent”, mivel feltételt szabva ugyan, de engedélyezné a kettős állampolgárságot Szlovákia állampolgárai számára. “Ugyanakkor a másik országban lévő állandó lakhely nélkül továbbra is lehetővé tenné a szlovák állampolgárságtól történő megfosztást” – állapította meg a párt közleményében.

A Most-Híd a tervezettel kapcsolatban azt javasolta a szlovák belügyminisztériumnak, hogy “ha nem tud jobb megoldást találni a kettős állampolgárság kérdésében”, akkor várja meg a szlovák Alkotmánybíróság döntését az állampolgársági törvény alkotmányosságának felülbírálása céljából beadott kereset ügyében – közölte a Szabad Újság.

A jogfosztást saját bőrén megtapasztaló Boldoghy Olivér is elmondta az ügyben véleményét a Pátria Rádióban (Az interjút a Felvidék.ma hírportál tette közzé). Arra a kérdésre, hogy a módosítással mennyire elégedett, azt a választ adta, hogy nem ismeri a részleteket, de ahogy eddig a sajtóból kiszivárgott, talán sokan örülni fognak, csak éppen az itt élő magyarok ismét nem. Elmondta azt is, hogy személy szerint az ő problémáját nem oldja meg ez a módosítás. Neki nincs külföldön, Magyarországon lakhelye és nem is akar trükkökkel hozzá jutni. Az egyenes, tisztességes utat szeretné járni. Leginkább annak örülne, ha az alkotmánybíróság kimondaná, hogy a Fico-féle ellentörvény alkotmányellenes és így visszatérne az eredeti európai közállapot Szlovákiába is.

Kormányközi szinten nem akarják összerúgni a port

Az állampolgársági törvény a magyar-szlovák viszonyt államközi szinten is befolyásoló probléma, így természetesen nem maradhatott szó nélkül Robert Fico budapesti látogatása alkalmával sem. A szlovák kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-szlovák gazdasági fórumán vett részt Orbán Viktor miniszterelnökkel egyetemben. 

Orbán a magyar-szlovák kapcsolatokat érintve előadásában elmondta, hogy “Magyarország nem dugja homokba a fejét”, pontosan tudja ugyanis, melyek a fennálló vitás kérdések Budapest és Pozsony között, és “nem ringatjuk magunkat” abba az illúzióba, hogy könnyű lenne ezek megoldása. A jó gazdasági együttműködés azonban segíthet megoldani az egyéb konfliktusokat is – vélekedett, hozzátéve: “mindkét fél tudatában van annak, hogy együtt fogjuk leélni itt, egymás mellett a következő jó néhány száz évünket is, tehát valamilyen egyezségre kell jutnunk egymással”.

Robert Fico a fórumot követően találkozott Mesterházy Attila MSZP-elnökkel, ahol felvetették az állampolgárság kérdését is. Kulcsfontosságú információval nem gazdagodtunk az ügyben, azonban Mesterházy tájékoztatása szerint a szlovák kormányfő elmondta: „nyitott arra, hogy a két ország megoldást keressen a problémára”

Medgyesi Ádám

Felkapott hírek

Friss hírek

Egy pillanat alatt felpezsdült a politikai élet Olaszországban

Azonnali és élénk belpolitikai mozgást indítottak el Olaszországban a "döntetlennel" végződött tartományi választások, amelyek után a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) a migrációs törvények eltörlését szorgalmazta, a régiók többségét vezető jobboldali koalíció pedig - Matteo Salvinivel az élen - a gazdasági döntésekbe való bevonást sürgette a kormánytól.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás