Nincs gond a magyarokkal, ha lojálisak

A Komprax Iuventa elnevezésű projekt felmérése szerint Szlovákia lakosainak többsége elfogadja az extrém nézeteket.

A felmérést a nagyszombati Cirill és Metód Egyetem végezte, 761 személy megkérdezésével. Összesen 17 szélsőséges kijelentésről kérdezték meg a lakosokat. E kijelentések között olyanok is voltak, melyekkel a megkérdezettek több mint 70 százaléka egyetértett. Rákérdeztek arra is, hogy miképp viszonyulnak a romákhoz, zsidókhoz, magyarokhoz, homoszexuálisokhoz. Hasonló felmérést végeztek Csehországban is, majd az eredményeket összehasonlították.

A szlovákok többség egyetért azzal, hogy:– magas állami tisztségeket csak szlovákok tölthessenek be– Szlovákia érdekeit egyértelműen az Európai Unió érdekei fölé kell helyezni (ezt a két állítást a megkérdezettek 77 százaléka támogatja)– az állam keményebben bánjon a romákkal– azok a romák, akik nem dolgoznak, nem járnak továbbképző tanfolyamokra, ne kapjanak szociális támogatásokat. A nem romák esetében azonban ez ne legyen így.– a romákat és a kábítószer-élvezőket toloncolják ki az országból (ez a nézet kétharmados támogatottságot kapott)

“A romákkal szemben a szlovákok körében nagy az ellenszenv” – mondta a felmérés egyik készítője, Ladislav Macháček. Összehasonlítva a csehországi eredményekkel, Szlovákiában ez az ellenszenv jóval hangsúlyosabb. Szlovákiában a megkérdezettek 54 százaléka felelt igennel arra a kérdésre, hogy a romákkal szemben akár ő maga is aktívan fellépne.

Miroslav Mareš, aki az extrémizmus megnyilvánulásait vizsgálja, úgy véli, az enyhébb cseh romaellenességnek az is az oka lehet, hogy a cseh parlamentben hosszú éveken nem volt semmilyen nacionalista párt, ahhoz hasonló, mint például Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt. Ezen kívül Szlovákiában többen élnek roma telepek közelében, mint Csehországban. A felmérés szerint a lakosság negyede a választásokon hajlandó lenne a szélsőséges pártok támogatására.

A magyarokra is rákérdeztek. A többségnek nincs gondja azzal, ha a szomszédságában magyarok élnek, de csak akkor, ha azok lojálisak Szlovákiához. Hasonló volt a németekkel szembeni hozzáállás is. Nem jelentenek gondot a zsidók, a bevándorlók és a homoszexuálisok sem, ám a lehető legkevesebbet akarják látni a vietnamiakat és a muszlimokat.

Felvidék MA / sme.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás