Új román-magyar oktatási szószedet készült

Szakemberek segítségével elkészült az újabb, oktatással, iskolával kapcsolatos kifejezések román-magyar szótára: ez főleg az új tanügyi törvény kapcsán megjelent elnevezéseknek, szakkifejezéseknek ajánl magyar megfelelőt – tájékoztatott kedden az RMDSZ sajtóirodája.

A megvalósításról Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettes számolt be az RMDSZ főtitkárságának heti ülésén. Magyari köszönetet mondott a nyelvijogok.ro honlap szerkesztőinek, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeinek, akik összeállították e hiánypótló szószedetet.

„Ezt minden tanfelügyelőség megkapta, a napokban eljut az iskolaigazgatókhoz, aligazgatókhoz, és átadjuk a sajtónak is, annak érdekében, hogy az iskolarendszerben azonosan nevezzük a különböző létesítményeket, egységes névhasználatot, helyes feliratozást alkalmazzunk” – mutatott rá a Szövetség főtitkárhelyettese.

Néhány példát is kiemelt: eldőlt, hogy a „colegiul naţional” szó magyarul „főgimnázium” lesz, a „liceul vocaţional” pedig egyszerűen „szaklíceum”. A helyes magyar elnevezések tárát a szakértők szükség szerint tovább bővítik majd.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: az EU hajlik a kompromisszumra

Az Európai Unió hajlandó kompromisszumot kötni a bajba jutott Brexit-tárgyalások megmentése érdekében, enyhítve azt a követelését, miszerint Nagy-Britannia a jövőben vegye figyelembe az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat - közölték diplomáciai források a Reuters hírügynökséggel.

Read More »

A járvány a Ferrari eladásait is megfelezte

A járványügyi korlátozások és a termelés mintegy két hónapnyi leállítása miatt a felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, emellett közel megfeleződött az értékesítési árbevétele is, és töredékére esett a nyeresége. A gyártó - hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint - emiatt kissé csökkentette éves eredmény-előrejelzését is.

Read More »

Piaci körkép: keskeny sávban ragadt a DAX

A DAX továbbra is a keskeny 12.300 és 12.500 pont közötti sávban mozog. Az index pénteken tett egy fals kitörést a kereskedési sáv alá, de gyorsan vissza is tért a sávon belülre. Jelenleg úgy tűnik, hogy addig ebben a szűk sávban marad, amíg nem érkezik egy nagyobb mozgást kiváltó hír.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás