Markó: kiábrándító a népszavazás kapcsán kialakult politikai küzdelem

Színvonaltalan és kiábrándító a népszavazás kapcsán kialakult politikai vita amiatt, hogy a román pártok nem nőttek fel a feladathoz – jelentette ki Markó Béla pénteken, az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) „Többszemközt” című műsorában.

A Krónika tudósítása szerint az RMDSZ volt elnöke kifejtette: a Szövetségben nincs bizonytalanság az elveket illetően, hiszen a szervezet a valós parlamenti demokrácia mellett teszi le a voksát, de amiatt, hogy most alapvetően személyekről szól ez a népszavazás, azt javasolják, hogy ki-ki a lelkiismerete alapján szavazzon majd július 29-én. Az azonban nem elfogadható álláspont, hogy nem kell részt venni, mert ez nem a magyarok ügye, hiszen ennek a népszavazásnak a következményei ránk is visszahárulnak – hangsúlyozta.

Markó Béla szerint amiről a közbeszéd szól, az valós probléma: az, hogy Romániában milyen irányt vesz a demokrácia, elnöki köztársaságra vagy pedig egy valós parlamenti köztárságra van szükség. Ez nem mindegy, viszont nem így kell eldönteni: ezt nem személyektől függően kell tárgyalni, hanem meg kellene változtatni az Alkotmányt, amelyet jelenleg mindenki a saját szájaíze szerint értelmez. Ezért a következő időszakban egy nagyon radikális alkotmánymódosításra van szükség – szögezte le a politikus.

Markó úgy értékelte, jogosak az Európai Unió egyes aggodalmai Romániával kapcsolatban, de az elmúlt időszakban elhangzott nyilatkozatok azt is mutatják, az uniós politikusok kevésbé ismerik a romániai helyzetet, mint tíz évvel ezelőtt, az ország csatlakozási folyamatának időszakában.

„Túl sok a sommás ítélet, de valóban joggal féltik a demokrácia értékeit, akár Magyarországról, akár Romániáról, akár más európai országokról van szó: mert zavar, értékválság van Európában, és ezek az 1989-ben totalitárius rezsimekből kilépett országok mintha mostanra elfáradtak volna. A helyzet azonban bonyolultabb, mint ahogyan azt Brüsszelben látják” –mondta az RMDSZ-szenátor.

„Hogy tudjam elfogadni, hogy független az az igazságszolgáltatás, amelyik három év letöltendő börtönbüntetésre ítéli az államtitkárunkat a Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. Ha mi több mint 20 éven át az egyházi javak restitúciójáért küzdöttünk, hogyan tudnánk elfogadni, hogy például Brüsszelből az egyik biztos azt üzeni, a politikusok ne mondjanak véleményt az igazságszolgáltatás döntéseiről.

Hogyan kérhetik, hogy ne mondjunk véleményt, amikor ez egy veszélyes, precedens nélküli eset, hiszen ez a döntés arról is szól, hogy vissza kell adni az ingatlant az államnak, tehát ez egy visszaállamosítás. Itt optikai különbségek vannak közöttünk” – mondta Markó Béla.

Az egykori RMDSZ-elnök azt is nehezményezte, hogy a brüsszeli politikai élet túlságosan is ideológiai alapon szerveződik, azaz az európai jobb-, illetve baloldali pártszövetségek és politikusok ideológiai hovatartozás alapján ítélik el vagy éppenséggel támogatják az országok kormányait, ami szintén nem jó dolog.

Kitekintő / Krónika.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Koronavírus: egy nagy kérdőjel az afrikai halálozási ráta

Az afrikai országok túlterhelt közegészségügyi rendszerei, a kórházak hiánya és a túlzsúfolt nyomornegyedek kombinációja miatt a szakértők katasztrófát jósoltak, amikor a koronavírus-járvány februárban elérte a kontinenst. Azonban korántsem ez a helyzet: az afrikai halálozási arány 2,4 százalék, ami alacsonyabb, mint a többi földrészen. De nézzük, mi lehet ennek az oka.

Read More »

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás