Mikó-ügy: Redinghez fordultak Winklerék

Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa elé terjesztette kedden levélben Winkler Gyula és Sógor Csaba a Mikó-ügyet. Az RMDSZ európai képviselői arra hívták fel az EU döntéshozójának figyelmét, hogy a Székely Mikó kollégium ügyében született igazságtalan alapfokú bírósági ítélet is bizonyítja: Romániában halaszthatatlan az igazságszolgáltatás mélyreható reformja.

Levelében Winkler és Sógor felidézi: a református egyház tulajdonát képező Székely Mikó Kollégium épületét a román állam 1948-ban államosította Sepsiszentgyörgyön. Az 1989-es rendszerváltást követően elfogadott visszaszolgáltatási törvénykezés értelmében az ingatlant az Országos Restitúciós Bizottság visszaszolgáltatta: 2002-ben már a református egyház telekkönyvezte. A döntést követően a bizottság tagjai ellen két fizikai személy polgári pert indított, amelyet elveszíttetek, a református egyház tulajdonjogát pedig a brassói Táblabíróság 2006. március 15-i jogerős határozata megerősítette.

Időközben a nyomozást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vette át, és hatalommal való visszaéléssel vádolta meg a bizottság mindhárom tagját. A buzăui büntető bíróság 2012. januári végzésében megállapítja, hogy „nem hagyhatja figyelmen kívül a jogerős ítéleteket”. Ennek ellenére ugyanazon ügyben, ugyanaz a buzăui bíróság 2012. június 28-án, alapfokon olyan ítéletet hozott, amely visszaállamosítja a Székely Mikó Kollégium épületét, és negyedmillió euró értékű kártérítés kifizetésére kötelezi a református egyházat, valamint három év letöltendő börtönbüntetésre ítéli a restitúciós bizottság tagjait, Markó Attila volt államtitkárt és Marosán Tamás jogtanácsost, illetve három év felfüggesztett börtönre Silviu Climet.

Az EP-képviselők szerint az ítéletnek két vonatkozása van: egyrészt megtöri a kommunista rezsim által a magyar kisebbség ellen elkövetett vagyonelkobzások jóvátételi folyamatát, és veszélyes precedenst teremt azzal, hogy egy visszaszolgáltatott közösségi ingatlan tulajdonjogától fosztja meg a magyar történelmi egyházat. Másrészt börtönbüntetésre ítéli az Országos Restitúciós Bizottság említett tagjait, akik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása során a törvényt alkalmazták, érvényesítve a magyar közösség és a történelmi egyházak visszaszolgáltatási jogát.

„A romániai politikai válság Európa figyelmét országunkra irányította. Habár nem az elmúlt hetek fejleményeihez kapcsolódik, mégis elengedhetetlen, hogy ezt az ügyet Ön elé terjesszük. A történtek újból bizonyítják, hogy Romániában halaszthatatlan az igazságszolgáltatás mélyreható reformja, biztosítani kell a hatalmi ágak teljes és tényleges szétválasztását, illetve az igazságszolgáltatás teljes függetlenítését mindennemű politikai befolyástól. A romániai igazságügy több éve tartó átalakítását mi nem tekinthetjük sikeresnek, ha olyan visszaélésekre ad lehetőséget, mint a Székely Mikó Kollégium ügyében folytatott nyomozás, vádemelés és ítélethirdetés. Véleményünk szerint az ügyben született alapfokú ítélet az egész erdélyi magyar közösség és érdekképviselete ellen irányul, hiszen az államosított vagy elkobzott közösségi javak visszaszolgáltatása a romániai magyarságot képviselő RMDSZ több mint két évtizedes, következetes érdekképviseleti munkájának egyik legnagyobb eredménye” – fogalmaz levelében Winkler és Sógor.

A levélírók emlékeztetik a biztost arra, hogy az alapfokú ítélethirdetés óta Sepsiszentgyörgyön folyamatos tüntetések zajlanak, a résztvevő tömeg az elítéltekkel szolidarizál. „Félő, hogy a Romániában az elmúlt két évtized következetes munkájával megteremtett etnikumközi békét megzavarja a nevezett igazságtalan ítélet jogerőre emelése és végrehajtása” – fogalmaznak a levél aláírói.

Új Magyar Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Enyhülnek a korlátozások Izraelben

Korlátozás-könnyítésekről döntött a koronavírus-kabinet Izraelben - jelentette a helyi média csütörtökön. A kormány az egész országban egységes, teljes, vagy hétvégi, esetleg éjszakai vesztegzárat sürgető javaslatokkal szemben Roni Gamzu professzor álláspontját fogadta el, amely a kevésbé fertőzött területeken nyitást, a fertőzöttebb részeken pedig nagyobb segítségvállalást és zárlatot javasol, és hosszabb távú terveket határoz meg.

Read More »

A svéd gazdaság még mindig jobban megúszta, mint Európa többi része

A svéd statisztikai hivatal szerdán készített gyorsbecslése szerint Svédország bruttó hazai terméke 8,6 százalékkal csökkent a második negyedévben az elsőhöz képest, illetve 8,2 százalékkal a tavalyi év azonos időszakához képest. Bár ez is bőven negatív rekordnak számít, a svéd GDP-zuhanás még mindig jelentősen elmarad a többi európai országban mért visszaeséstől.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás