Hazatért a Lőrincz Csaba-díj

Hazahoztuk a díjat – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyarországi közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Lőrincz Csaba-díjat átadó ünnepségen tegnap Sepsi­szentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapít­vány által 2009-ben alapított díjat – amely tudósok, szakértők, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza – idén a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemlének ítélték.

Az egybegyűlteket Antal Árpád, Sep­siszentgyörgy polgármestere üdvözölte. Elmondta, nehéz dolga van a folyóiratnak, mert eddig bizonyított ugyan, de a díj kötelez, mégpedig arra, hogy az erdélyi magyar közösségért dolgozzék.

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csabára emlékezve felidézte: kellemetlenül őszinte ember volt. Őszinteségére szükségük volt, s van ma is. Elmondta, életcélja a nemzeti integráció volt, s ebből oroszlánrészt vállalt. A magyarok határok fölötti szolidaritásáért, összetartozási tudatának erősítéséért, az erdélyi magyarságnak az önrendelkezés irányába való előrelépéséért munkálkodott. Németh feltette a kérdést: vajon hogyan nézne reánk Lőrincz Csaba ma, a helyhatósági választások után? Vajon nem a nemzeti dezintegrációnak vagyunk tanúi, szereplői?

A díjazott folyóiratot Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója laudálta, elmondva többek között, hogy az 1922–1942 között Jakabffy Elemér, Su­lyok István és Willer József által Lu­goson szerkesztett folyóirat új folyama, melyet 1995-ben hívtak életre, tizenhét éven át színvonalasan képviselte a nemzetpolitika ügyét. 

A díjat Németh Zsolt és Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke adta át. A Nagy János felvidéki szobrászművész által készített Lőrincz-plakettet Székely István felelős szerkesztő vette át, a szerkesztőség jelen lévő tagjai – Bakk Miklós, Györgyjakab Izabella, Tamás Sándor és Toró T. Tibor – oklevelet kaptak. Nem voltak jelen, de tagjai a szerkesztőségnek: Bárdi Nándor és Borbély Zsolt Attila.

Székely István előadásában az új román választási törvényt boncolgatta. Ezt igen rossznak tartja, nemcsak azért, mert a kétpártrendszer irányába vezet, de a magyarság szempontjából is káros, megszünteti a hasznos szavazat elvét, hiszen azokban a választókerületekben, ahol magyar jelöltnek nincs esélye mandátumhoz jutni, elvész a nemzetiségi jellegű szavazat. Identitásunk részét képezte, hogy magyar szervezetre voksoltunk – mondotta.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nép­párt elnöke az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket vázolta fel, s feladatot fogalmazott meg a díjazott folyóiratnak: járja körül az új magyar egység témakörét. Tamás Sándor felelevenítette a folyóirat indítását, majd elmondta, habár a szerkesztők különböző pártokat képviselnek, mégis barátok, egy értékrendet képviselnek. Az eseményen közreműködött még az Evilági együttes. A díjátadás előtt megkoszorúzták Lőrincz Csabának a sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő sírját.

Kitekintő / Háromszék

Felkapott hírek

Friss hírek

Egy világjárvány közepette nem prioritás a START-3 egyezmény

Az Egyesült Államok és Oroszország május 1-jéig felfüggesztette a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 egyezmény betartásának ellenőrzését a koronavírus-fertőzés terjedése miatt - jelentette ki Daryl Kimball, a washingtoni székhelyű amerikai Fegyverzetellenőrzési Egyesület ügyvezető igazgatója szombaton a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás