Szlovákiának betilthatják a kvótákkal való üzletelést

Komoly hiányosságokat talált az ENSZ ellenőrző bizottsága Szlovákia kvótaelosztási rendszerében, így elképzelhető, hogy az országot ideiglenesen megfosztják értékesítési jogától.

Minderre a pozsonyi környezetvédelmi minisztérium elemzése mutatott rá, mely az ország nemzetközi klímapolitikai vállalásaival foglalkozott. Az ENSZ szakértői a tavalyi év folyamán vizsgálták meg az emissziós rendszer működését az országban.

Az ENSZ elé kerülő jelentés szerint Szlovákia ugyan formálisan eleget tett nemzetközi vállalásainak, de a szlovák rendszer “sebezhető és aluldimenzionált a szakértők és pénzügyi források terén”, melyekre a működéséhez elengedhetetlen szükség van. Júliusban tovább folytatódik az ország elbírálása, s ha azon elmarasztaló döntés születik, annak súlyosabb következményei is lesznek.

Amennyiben az országot megfeddik, akkor ideiglenesen megtiltják az ország szabad kvótáival való üzletelést, míg az országnak ismét el kell ismertetnie kvótakezelő rendszerét. A minisztérium szerint mindez átlagosan tizenegy hónapig tart, s a szükséges intézkedések meghozatalához több más tárca közreműködésére is szükség van.

Kitekintő / Bumm.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás