Újabb terv: többletadó a drága lakásokra

Többletadóval sújtaná a szlovák kormány a 100 ezer eurónál magasabb piaci értékkel rendelkező lakás célú ingatlanokat – adta hírül saját információkra hivatkozva a pozsonyi Pravda, hétfőn.

A tervezett intézkedés leginkább az ország nyugati részében és a nagyobb városokban élőket sújthatná, ezekben a régiókban ugyanis jelentősen magasabb az ingatlanok piaci értéke, mint az országos átlag.

Bár az utóbbi négy év során – többek közt a gazdasági válság a szlovákiai ingatlanpiacon is megmutatkozó hatásai következtében – az ingatlanárak szempontjából országosan a legdrágábbnak számító nyugat-szlovákiai régióban 10-15 százalékkal visszaestek az árak, Pozsonyban a lakás célú ingatlanok átlagos árai még mindig magasabbnak számítanak a környező országok fővárosainak áraihoz képest.

“Pozsonyban új építésű 2 szobás lakást gyakorlatilag nem találni 100 ezer euró alatt, de az átlag ennél mintegy 20 százalékkal drágább. Egy ugyanilyen nagyságú, tehát 50-60 négyzetméter körüli új lakás árai a főváros 30 kilométeres vonzáskörzetében 70 ezer euró körül mozognak” – mondta el az MTI-nek Durdík Anita ingatlanügynök. Hozzátette: a nem új építésű lakások átlagban 10-30 százalékkal lehetnek olcsóbbak.

Martin Filko, a pénzügyi tárca fő gazdasági szakértője szerint a többletadóhoz kötődő elképzelések azzal számolnak, hogy az ingatlanadó megállapításakor az ingatlan piaci értékéből 100 ezer eurót levonnának, és a többletadót csak a fennmaradó rész után kellene fizetni.

“Ha magas lesz az összeg, amivel az adóalapot csökkenteni lehet, akkor a városok külső kerületeiben lévő 2-3 szobás lakásokat alig fogja érinteni az intézkedés” – véli Filko. A szlovák pénzügyi tárca fő gazdasági szakértője szerint a “luxusingatlanokat” érintő többletadó szintje eleinte “visszafogottabb” lenne, az ingatlanok piaci árainak pontosabb feltérképezését követően pedig magasabb adókulcsok is megjelenhetnének. A szlovák kormány szerinte az intézkedéstől éves szinten mintegy 150 millió euró többletbevételt remél.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának tavalyi felmérése szerint Szlovákiában a lakosság csaknem 40 százaléka él túlzsúfolt lakhatási körülmények között. Ez több mint kétszerese az európai uniós átlagnak.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás