Radicová: három út van az eurózóna előtt

veta Radičová kormányfő szerint három módon lehet megoldani az eurozónával kapcsolatos problémákat. Kiutat jelenthet, ha az Unió visszatér azokhoz az eredeti elvekhez, melyeket a zóna kialakításánál vettek figyelembe.

A távozó kormányfő szerint három lehetőség van: az eurozóna szétesése, a fiskális unió megerősítése, vagy a régi értékekhez való visszatérés. “Meg vagyok róla győződve, hogy Szlovákia számára a hármas számú alternatíva lenne a legjobb” – jelentette ki Radičová a Páneurópai Főiskolán, Pozsonyban tartott előadásán.

A politikából távozó egyetemi tanár szerint az elvekhez való visszatérés a független központi bankot, a felelős pénzügyi politika betartását, valamint a csődbe jutó országok magára hagyását jelentené. Radičová a lehető legtöbb ellenőrző mechanizmust helyezné el az eurozónát szabályozó egyezményekbe. Problémásnak látja, hogy a kreatív könyveléssel korábban el lehetett titkolni a deficit egy részét.

Amennyiben a nehézségeken nem sikerül felülkerekedni, a tagállamok pedig nem lesznek hajlandóak állni a felmerülő költségeket, a politikus szerint széteshet az eurozóna. Szlovákia számára ez rossz hír lenne, az országnak továbbá arra kellene törekednie, hogy stabil kapcsolatot tartson fenn a legfontosabb üzleti partnerrel, Németországgal. Az eurozóna szétesése Radičová szerint óriási mértékben visszavetné a gazdaságot.

A fiskális unió megerősítésével kapcsolatban a távozó kormányfő szintén szkeptikusan nyilatkozott – ehhez ugyanis a politikai elit megegyezésén kívül az állampolgárok beleegyezésére is szükség van, ráadásul a rendszer csak addig működne, amíg az erős gazdaságok, például Németország, nem kerülnének bajba.

Bumm.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A világnak szánt üzenet lehet Kim Dzsong Un lovaglása

A KCNA állami hírügynökség által szerdán kiadott képeken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látható, amint egyedül, egy hatalmas fehér ló hátán ülve havas mezőkön és erdőkön halad felfelé a Pektu-hegyen, a Kim-dinasztia spirituális szülőföldjén. Elemzők szimbolikus jelentőségűnek értékelik a lépést, amely által Észak-Korea azt akarja hangsúlyozni, hogy fel kíván lépni a nemzetközi szankciók, valamint a nukleáris programját érintő nyomás ellen.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás