Megmaradásukért küzdenek a felvidéki magyarok

A nemzetállamépítés miatt Szlovákiában a magyarok komoly asszimilációval szembesülnek, megmaradásunk érdekében sürgős lépésekre van szükség – mondta Berényi József.

Az MKP-elnöke azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy a Szlovák Statisztikai Hivatal közzétette előzetes népszámlálási eredményeit, melyek szerint 2011-ben hatvanháromezer magyarral kevesebb élt Szlovákiában, mint 10 évvel ezelőtt.

,,Húsz év alatt pedig több mint százezer magyarral csökkent a számunk. Nagyon magas azoknak az aránya, akik nem vallották be a nemzetiségüket. Ezt az okozta, hogy a kormány rosszul készítette elő a népszámlálást, a vonalkóddal ellátott kérdőív miatt sokan elbizonytalanodtak” – mondta Berényi József.

Az MKP elnöke szerint a magyarság szlovákiai létszámcsökkenésének további oka, hogy Dél-Szlovákia Nagykürtöstől Királyhelmecig egy válságrégió, emiatt sokan külföldön vállalnak munkát. “Ezek az okok önmagukban azonban nem magyarázzák nagyarányú létszámcsökkenésünket” – figyelmeztetett Berényi József. Emlékeztetett arra, hogy az MKP javaslatait a szlovák politika rendszeresen olyan demagógiával utasítja el, hogy azok mögött bizonyára valamilyen határmódosítási szándék áll…

,,Nem erről van szó, ezt vissza kell utasítanunk. Sajnos, még Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes sem jelent kivételt, aki az MKP programjával kapcsolatban rögtön trianonozni kezdett. A számok azt mutatják, hogy célkitűzéseink legitimek, igazolhatóak, és komoly lépésekre van szükség a kisebbségek jogbővítése területén, ugyanúgy a kisebbségek kultúrájának finanszírozása és intézményeink megerősítése terén is.

Ha ezeken a területeken nem lépünk előre, akkor a szlovákiai magyarság 50-70 év alatt megszűnhet.” – mondta Berényi József, aki  szerint kellő politikai akarat esetén az asszimiláció megállítható, ezt mutatja a spanyolországi baszkok példája is. “Elutasítjuk azonban az olyan folyamatosan alkalmazkodó politikát, hogy állandóan csak mi vegyük figyelembe, mit akar a többségi nemzet. A létünkről van szó!” – mondta az MKP elnöke.

Felvidék MA

Felkapott hírek

Friss hírek

Megúszta az Apple a rekordbírságot

Az Európai Unió Törvényszéke szerdán hatályon kívül helyezte az Európai Bizottság Apple ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatát, így a cégnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

Read More »

Koronavírus: Afrikában is egyre nagyobb gondok lesznek

A járvány egyre nagyobb méreteket ölt Latin-Amerikában, Dél-Ázsiában és Afrikában. Tekintettel arra, hogy a szegényebb országok nem engedhetik meg maguknak, hogy huzamosabb ideig leállítsák a gazdaságukat, elképzelni sem tudjuk, mekkora károkat fog okozni a Covid-19. A Surgo Foundation nonprofit cég nemrégiben közzétett tanulmánya bepillantást enged abba, hogy mi lehet a válasz az afrikai országok tekintetében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás