Friss hírek

Átadták a második újjáépített Ipoly-hidat

A második újjáépített Ipoly-hidat adták át a Nógrád megyei Szécsényhez tartozó Pösténypuszta és a szlovákiai Pető között pénteken. Az ünnepségen Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára azt mondta: ez a híd sokkal több, mint szakmai létesítmény, és mint az itt élők igényeinek kielégítése; ez a híd a két ország és a két nép kapcsolatát is kifejezi.

Az államtitkár közölte: hétfőn további két Ipoly-hídról írnak alá megállapodást Pozsonyban.Több mint 90 határátkelőhelyről szintén külön egyezményt írnak alá, ami szintén elősegíti, hogy a helyi önkormányzatok  közúti kapcsolatokat létesítsenek – tette hozzá.

Taps kísérte Völner Pál szavait, amikor reményét fejezte ki, hogy az új szlovák kormánnyal az új komáromi híd egyezményét is hamarosan aláírhatják.

Kijelentette: a két ország kapcsolatai legalább olyan jók legyenek, “legalább annyira tudjunk békében élni akár országainkon belül egymással”, amilyen kiválóak a közlekedési kapcsolataink.

Völner Pál megjegyezte: egy dicsérő szót az Európai Unióról is szeretne ejteni, “annak ellenére, hogy nekünk komoly problémáink vannak velük időnként, de el kell ismerni, hogy az unió az a keret, amiben tényleg fel tud gyorsulni a két ország közeledése”.

Az első Ipoly-hidat októberben adták át Ráróspuszta és Rárós között. A két híd kivitelezése 750 millió, illetve egymilliárd forintba került, a költségekből 82 százalék az uniós támogatás. A múlt század első évtizedeiben még 47 híd kötötte össze az Ipoly folyó két partját, ezek nagy részét megszüntették a II. világháború után.

A Pösténypuszta és Pető közötti új híd a Katalin-híd nevet kapta az Ipoly Hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás múlt év márciusában elhunyt társelnökéről, Molnár Katalinról, akiről gyertyagyújtással is megemlékeztek az átadáson.

A négynyílású, kétsávos, kétoldalt járdával kiépített vasbeton híd kivitelezése 2010 szeptemberében kezdődött meg. A hidat a PM konzorcium építette, amelynek vezető tagja a Porr Építési Kft., tagja az MCE Nyíregyháza Acélszerkezetgyártó Kft.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás