Magyarok ezrei veszítehetik el nyelvi jogaikat

Az elmúlt hetekben nyilvánosságra kerültek a 2011. évi népszámlálás még nem végleges, nem hivatalos adatai Romániában. Amennyiben ezek az eredmények megfelelnek a későbbi végleges adatoknak, négy vagy öt erdélyi kisvárosban és csaknem tucatnyi községben 10-20 ezer erdélyi magyar veszíti el nyelvi, kisebbségi jogait.

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyelvi, kisebbségi jogok jelentős része ahhoz kötött, hogy egy településen vagy közigazgatási egységben az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri-e a teljes lakosság 20%-át.

Ha tehát egy településen a magyarság aránya 20% alá süllyed, jogvesztés következik be.

A helyi közigazgatási törvényt a 2005-ös módosítás alkalmából magyar kezdeményezésre kiegészítették egy új cikkel (a 131-es számúval), amely szerint egyes kisebbségi jogok akkor is alkalmazhatóak, ha a jövőben egyes településeken az arány 20% alá csökken, azonban ez a kiegészítés három ok miatt sem jelent megfelelő védelmet.

Egyfelől a 131. cikk szerint ezeken a 20%-os küszöb alá süllyedt településeken immár nem kötelező, csak lehetséges a felsorolt kisebbségi jogok megadása. Másfelől ez a jogfenntartási lehetőség sem terjed ki minden, a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogra, így például ezeken a településeken megszűnik a tanácshatározatok anyanyelvű igénylésének a joga.

Harmadrészt egységesen megszűnnek azok a jogok, amelyeket nem a helyi közigazgatási törvény, hanem más jogszabá­lyok garantálnak: például elvész a 2004/340-es törvényben garantált jog a dekoncentrált szervekkel való anyanyelvű kapcsolattartásra; nem kell többé ezeken a településeken magyarul értő ügyfélszolgálati munkatársakat alkalmazni a hivataloknál (1999/188-as törvény), a kábelszolgáltatók törölhetik az összes magyar nyelvű csatornát a kínálatból, (504/2002-es törvény) stb.

A jogvesztés elkerülésére jogszabályi módosításokra lenne szükség, amelyeket még a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatala előtt hatályba kellene léptetni. Így például megoldás lehet a vonatkozó jogszabályokban általában 20%-ról 15%-ra csökkenteni a nyelvi jogok határát, vagy annak általános szabályozása, hogy az etnikai arányok időközben bekövetkezett, a kisebbségek számára hátrányos megváltozása esetén továbbra is kötelező a nyelvi jogok biztosítása. A jövő héten megkötésre kerülő új koalíciós megállapodás lehetőséget jelentene, hogy megszülessen a politikai egyezség ezen törvényi változásokról.

Néhány település, ahol a magyarság feltehetően elveszti nyelvi jogait: Kisjenő város (Arad megye); Élesd város (Bihar megye); Erdőd város (Szatmár megye); Kőhalom város (Brassó megye); Felsőbánya város (Máramaros megye); Bodala község (Brassó megye); Kajántó község (Kolozs megye); Katona község (Kolozs megye); Szászfenes község (Kolozs megye).

Kitekintő / Szabadság.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás