Csúszik a szlovák népszámlálás eredménye

Az ország lakosságáról szóló adatokra még várnunk kell. Bár a Statisztikai Hivatal korábban azt ígérte, egyes információkat már 2011 végén nyilvánosságra hoz, ez mégsem történt meg. A csúszás valószínűleg annak köszönhető, hogy a népszámlálás idején összekülönbözött a Statisztikai Hivatal és az Adatvédelmi Hivatal. Az adatvédők szerint ugyanis a népszámlálási ívekhez tartozó azonosító kódok miatt az egész aktus nem névtelen. Bár a Statisztikai Hivatal ezt cáfolta, a lakosság egy része elutasította a részvételt.

Egyesek úgy döntöttek, hogy egyáltalán nem ragasztják fel az azonosítót a lapra, mások különböző termékek vonalkódjait ragasztották fel, kicserélgették a kódokat, vagy teljesen elzárkóztak a népszámlálástól. 

„Ezekkel a dolgokkal a Statisztikai Hivatal máig küzd” – mondta Marián Jánošík, a hivatal szóvivője. Hozzátette: megpróbálnak olyan módszereket és megoldásokat találni, melyek révén kipótolhatják ezt az adathiányt. 

„Ha a populáció azon tagjai, akik nem működtek közre, vagy nem vettek részt a népszámláláson, szét lennének szórva az egész ország területén, akkor a hivatalnak az adatfeldolgozásnál nem kellene más statisztikai-matematikai módszereket alkalmaznia az információk megszerzésére” – mondta Ľudmila Benkovičová, a hivatal vezetője. Hozzátette azonban: a kimaradók többsége pozsonyi volt. A probléma megoldása csaknem 400 ezer eurót igényel. 

Benkovičová elmondása szerint a Statisztikai Hivatal 781 ezer eurót megspórolt a népszámlálásra szánt 25,466 millióból. A kimaradó pénzből próbálják majd fedezni a problémák megoldását.

Bár az első adatokat 2011 végére ígérték, Jánošík elmondása szerint azonban továbbra sem beszélhetünk csúszásról. Az adatok feldolgozásának végső határideje ugyanis 2014-ben van, egyes információkat azonban már korábban 2012-ben és 2013-ban is nyilvánosságra fog hozni a hivatal. 

Az még kérdéses, mikor kerülhet erre sor. Jánošík szerint ugyanis a közlés egyik legfőbb feltétele, hogy minőségi adatokat hozzanak nyilvánosságra, melyekkel aztán kétségek és problémák nélkül lehessen dolgozni tíz éven keresztül, belföldi és nemzetközi szinten is. Az első eredmények közlésének dátumát így csak azután tudják megmondani, miután elemezték a begyűjtött adatok minőségét és teljességét. 

A szlovákiai népszámlálás 2011. május 21-én kezdődött, és június 6-án ért véget. Tavaly minden EU-tagországban sor került a lakosság összeszámlálására.

Bumm.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A szerb ellenzéki pártok a választás tömeges bojkottjára készülnek

Sorra jelentik be a szerbiai ellenzéki pártok, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) szerintük elnyomó és kirekesztő politikája elleni tiltakozásul nem kívánnak részt venni a tavaszi parlamenti választáson. Így két kérdés vetődik fel: képesek lesznek-e ezek a pártok a következő fél évben is kitartani jelenlegi elhatározásuk mellett, és ha igen, milyen lesz a csak kormánypárti politikusokból álló szerbiai törvényhozás a következő négy évben?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás