Vajdaság: 900 millió dinár foglalkoztatásra

A tartományi kormány múlt heti ülésén elfogadták a 2012-es tartományi foglalkoztatási akciótervet.

A foglalkoztatási akcióterv ismertetésekor Miroslav Vasin, a tartományi munkaügyi és foglalkoztatási titkár kiemelte, hogy a terv végrehajtása során az idén is két alapelvre összpontosítanak: folytatják a jól bevált gyakorlatot, miszerint minden egyes munkahelyet támogatnak 130 ezer dinárral, a tartomány területén pedig minden egyes új munkahely megvalósításáért 160 ezer dinárnyi támogatást biztosítanak.

A másik alapelv pedig arra vonatkozik, hogy folytatják azokat a programokat, amelyek a gazdasági világválság idején segítették enyhíteni a válság okozta problémákat. Továbbra is támogatják az önfoglalkoztatási és munkahelyteremtő programot, illetve idén is elérhetőek lesznek a gyakornoki- és közmunkaprogramok – emelte ki a tartományi munkaügyi ésfoglalkoztatási titkár, majd hozzátette: március folyamán megnyílik a munkanélküli személyek oktatóközpontja, amelyet szintén támogat a tartomány.

A 2012-es tartományi foglalkoztatási akcióterv megvalósítására 316 millió dinárt különítenek el a Vajdasági költségvetésből. Ebből 126 milliót fordítanak a községek által kezdeményezett foglalkoztatási tervek társfinanszírozására, annak érdekében, hogy a foglalkoztatás terén a községek és városok által elkülönített összegekkel együtt járuljanak hozzá a válság okozta problémák enyhítésére.

Azokkal az összegekkel együtt, amelyet az állami költségvetésből különítettek el erre a célra 200 millió dinár értékben, Vajdaságban idén várhatóan összesen 900 millió dinárt fordítanak a foglalkoztatási intézkedések végrehajtására.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás