Heteken belül döntenek Verespatakról

Januárban döntés születhet a verespataki aranykitermelésről szóló környezetvédelmi hatástanulmányról. A végső szót a kormány mondja ki, de az engedélyeztetés döntő része ezzel lejár, tízéves vita zárulhat le.

Előrehaladott állapotban van a verespataki aranybánya-beruházás környezeti hatástanulmányának vizsgálata – jelentette ki szerdán Borbély László környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a környezetvédelmi minisztérium által irányított kormányközi szakértői bizottság nemsokára döntést hoz. Várhatóan egy, legfeljebb két ülésre van még szüksége a testületnek, hogy megfogalmazzon egy álláspontot a beruházás környezeti hatástanulmányáról. Ez a döntés vagy kedvező, vagy kedvezőtlen lesz a beruházó számára. A testület legközelebbi ülésére januárban kerül sor.

A Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat az erdélyi Verespatakon Európa legnagyobb külszíni bányáját akarja megnyitni 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelése érdekében, ciántechnológia alkalmazásával. A beruházás elkezdéséhez a vállalatnak környezetvédelmi engedélyre is szüksége van. A kitermelés elkezdéséhez szükséges végső jóváhagyásról a kormány dönt majd.

Az állam tárgyalásokat folytat a beruházóval a ciánkoncentráció szintjének csökkentéséről, valamint arról, hogy a román állam nagyobb részesedésre tegyen szert a vegyes vállalatban.

Az állam jelenlegi 19,3 százalékos részesedését 22,5 százalékra szeretné növelni, de a beruházó elutasította, hogy a kitermelt nemesfémért fizetendő járadékot megemelje, akárcsak azt is, hogy az állam szigorúbban ellenőrizhesse a vegyes vállalat működését.

A beruházó az állami részesedés növeléséért cserében azt kérte, hogy a bányaiparban tevékenykedő beruházók számára kedvezőbb törvényes keretet alakítsanak ki.

Az engedélyeztetési folyamat miatt nehéz helyzetben vannak az RMDSZ-es tárcavezetők.

Az Országos Régészeti Bizottság júliusban fogadta el a Kirnyik-hegység leletmentéséről szóló régészeti tanulmányt. Ezzel kapcsolatban Kelemen Hunor kulturális miniszterként a manna.ro-nak azt nyilatkozta, hogy sürgős lépésre volt szükség, mert az épített örökség védelemre szorul.

Borbély László, környezetvédelmi miniszter szintén júliusban jelezte: az idei év végéig elkészülhet a környezetvédelmi hatástanulmány, és szigorú feltételek mellett engedélyezhetik a kitermelést.

Az ősz folyamán többen tiltakoztak az RMDSZ állásfoglalása miatt, és  polgári engedetlenségi akció indult Kolozsváron Verespatak védelmére. A demonstrációban több ismert közéleti személyiség is részt vett. Eckstein-Kovács Péter Traian Băsescu kisebbségügyi tanácsosa pedig lemondott posztjáról, hogy így tiltakozzon a beruházás ellen.

Kitekintő / Manna.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás