Gasparovic szerint labilis a koalíció

„Ez nem jó Szlovákia további fejlődése szempontjából, és a nemzetközi együttműködés, az euróövezet és az Európai Unió működése szempontjából sem.” – jelentette ki a köztársasági elnök, aki nagyon örülne, ha a koalíciós pártok végre tudatosítanák ezt. Ivan Gašparovič arra reagálva nyilatkozta ezt, hogy a kormánypártok az egész napos csesztei tanácskozás után sem egyeztek meg semmiben a mentőcsomagot illetően.

A köztársasági elnök kétségekkel telve figyeli az ellenvéleményeket is, amelyek Németország felől érkeznek Görögország megsegítését illetően. „Görögország az unió és az euróövezet tagországai egyértelmű döntésének alapja. Ha nem születik egyértelmű és közös döntés, akkor Európát még nagyobb baj is érheti, amit sokkal nehezebb lesz megoldani” – figyelmeztetett Gašparovič.

Annak ellenére, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság zöldet adott a német részvételnek az Athénnak nyújtandó európai uniós támogatásban, az országban még mindig nagyon hangos az eladósodott Görögország euróövezetben maradásáról folytatott vita. Gyakoriak az övezetből való kilépése melletti hangok is.

Felvidék.ma

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás