Ostobának nevezte a köztársasági elnököt a Jobbik

A Jobbik felszólítja a magyar diplomáciát, hogy haladéktalanul fejezze ki tiltakozását, és követelje a szlovák államfő hivatalos bocsánatkérését, Ivan Gasparovic Esterházy Jánossal kapcsolatos nyilatkozatát ugyanis szándékos támadásnak tartja, amely a történelmi tények tudatos elferdítéséből származik.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Ivan Gasparovic, a Bojovníknak, a szlovákiai antifasiszták kéthetente megjelenő lapjának adott interjúban úgy fogalmazott: “szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen”.

A Jobbik szerint a szlovák államfő nyilatkozata sértő, provokáló, de egyúttal végtelenül ostoba is volt.

Az ellenzéki párt felháborítónak, ugyanakkor “a szlovák politikai elit nagy többségének tájékozottságára sajnos jellemzőnek” tartja Gasparovic szavait. Elképesztő, hogy 2011-ben egy európai uniós tagállam felelős vezetője a szovjet és a csehszlovák kommunista bíróságok koncepciós eljárásainak rágalmait visszhangozza – írják, hozzátéve: a felvidéki kereszténydemokrata-keresztényszocialista politikus annyira volt “náci”, hogy 1942. május 15-én a szlovák parlament tagjai közül egyedüliként szavazott nemmel a zsidóság kitelepítéséről szóló törvényjavaslatra.    

A Jobbik – folytatódik a közlemény – örömmel tapasztalta, hogy ebben az ügyben legalább megszólalt valaki a kormány részéről, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szavai azonban szerintük “igen haloványan csengenek”. (A miniszterelnök-helyettes az MTI-nek reményét fejezte ki, hogy az elnöki nyilatkozat “nem szándékos támadás, nem is a történelmi ismeretek hiányából fakad, hanem csak újságírói tévedés”.)

“Szögezzük le világosan: Gasparovic nyilatkozata igenis szándékos támadás, amely a történelmi tények tudatos elferdítéséből származik!” – közli a Jobbik, amely felszólítja a magyar diplomáciát, hogy haladéktalanul fejezze ki tiltakozását, és követelje a szlovák államfő hivatalos bocsánatkérését.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás