Kelemen Hunor

“1997-ben kerültem a politikába. A sztori úgy kezdődött, hogy egy vasárnap délelőtt csörgött a telefon, s megkérdezték, hogy dolgoznék-e az RMDSZ színeiben államtitkárként a kulturális minisztériumban.”

Kelemen Hunor az RMDSZ 44 éves elnöke egyike az erdélyi magyarsag legsikeresebb politikusainak. A nőtlen, jelentős vagyontárgyakkal nem rendelkező politikus életének legfontosabb állomasait mutatjuk be cikkünkben.

A kezdetek

1967 október 18-án Csíkkarcfalván született 1967-ben székely értelmiségi családban, édesanyja kulturigazgatóként, édesapja a helyi termelőszövetkezet elnökeként dolgozott Csíkkarcfalván.Elemi iskoláit Csíkkarcfalván végezte ahol aktívan sportolt, hokizott. Innen került Marosvásárhelyre ahol, ahogy ő maga említette hivatalos website-ján, ” szerencsésen átestem az összes kamaszbetegségen”…” Akkor még hosszú volt a hajam, szűk volt a farmerem és kemény rockot hallgattam éjjel-nappal.”

Egyetemei tanulmányait Kolozsváron folytatta előbb az állatorvosi, majd később a filózófiai tanszéken. Első munkahelyei is Kolozsvárhoz kötik, előbb néhány évet főszerkesztő-helyettesként és társalapítóként a Jelenlét kulturális folyóiratnál tölt, majd a kolozsvári közszolgálati rádió, illetve a Korunk kulturális folyóirat munkatársaként dolgozik.                  

Innen hirtelen váltással egyből a politikai életbe csöppen a kulturális államtitkárként: “1997-ben kerültem a politikába. A sztori úgy kezdődött, hogy egy vasárnap délelőtt csörgött a telefon, s megkérdezték, hogy dolgoznék-e az RMDSZ színeiben állam-titkárként a kulturális minisztériumban. Miután tisztáztuk, hogy nem kora reggeli viccnek szánták a kérdést, igent mondtam és néhány nap múlva már indultam is Bukarestbe az új munkahelyemre, ahol négy évig dolgoztam.”

Kelemen Hunor a poltikus

1997-2000 között, mint kulturális államtitkár dolgozik, majd azt követően az RMDSZ parlamenti képviselője és a kulturális, művészeti és tömegtájékoztatási állandó bizottságának tagja. 2007 június 9-től az RMDSZ ügyvezető elnöke. 2009-ben ő volt az RMDSZ részéről a Román államfőjelölt, nem járt ugyan sikerrel de sikerült ismerte tenni nevét. Ezt az RMDSZ a Kulturális Minisztérium élére való kinevezésévelt honorálta.

A második Boc kormánynak 2009. december 23-tól tagja. Itt alkalma nyílik ügyességét bizonyítania. Az Ortodox egyház minisztérium elleni ellenállását sikerült az erdélyi magyarság számára előnyösen rendeznie. A vallásügyi tárcáról való lemondásért a környezetvédelmi minisztérium megkapta az erdőgazdálkodást, ami sokkal fontosabb volt az erdélyi magyarság számára. E mellett az RMDSZ-ben is tovább ível pályája felfele.

Előbb 2007. június 9-étől az RMDSZ ügyvezető elnöke, majd 2011. február 27-étől az RMDSZ elnöke lett. Sikerét bizonyitja, hogy a nagyváradi RMDSZ-kongresszuson 371 szavaztak rá mint  szövetségi elnökre, míg Eckstein Kovács Péter csak 118 és Olosz Gergely is csak 47 voksot kapott.

Irodalmi munkássága és kitüntetései

Már gyermekkorában megihlette a kultúra világa:Nyilas Misi es az indiánregények. Az irodalom es kultúra iránti rajongását később sem felejti el.1995-ben a Kriterionnál jelenik meg Mínuszévek verseskötete (1996-ban debüt díjat kap a Román Írószövetségtől). Rá egy évre 1996-ban Budapesten írói talentuma elismeréseként megkapja a Litea díjat.

A Madárijesztő halála regényét marosvásárhelyi Mentor Kiadó adta ki 1999-ben. 2001-ben a csíkszeredai Pallas Akadémia kiadásában jelent meg A szigetlakó című verseskötete. Közel 100 publikációja jelent meg különböző folyóiratokban.

Közéleti es magyarság iránti elkötelezettségét a Magyar állam 2008. november 11-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel honorálja. A román állam pedig a két nép barátságáért kifejtett munkásságát jutalmazza a Román Csillagrend parancsnoki keresztje kitüntetéssel 2000-ben.

Szlafkai Loránd

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás