_

Törvényellenes a magyar himnusz használata

Az ukrán legfelső ügyészség (GPU) szerint sérti az ukrán alkotmányt és törvényeket a beregszászi járási tanács (közgyűlés) döntése, amelynek alapján a testület ülései az ukrán mellett a magyar himnusz lejátszásával kezdődnek.

A GPU kedden válaszolt Borisz Taraszjuknak, az Ukrán Népi Mozgalom (NRU) elnökének, a párt parlamenti képviselőjének Viktor Psonka legfőbb ügyészhez benyújtott interpellációjára, amely szerint “a Magyar Köztársaság nemzeti himnuszának” ukrajnai hivatalos rendezvényeken való használata sérti az ukrán alkotmányt és törvényeket, valamint provokációs tartalmat hordoz – írja az MTI.

A GPU a kárpátaljai megyei ügyészség által lefolytatott vizsgálatra hivatkozva azt közölte, hogy a beregszászi járási képviselő-testület egy hónappal ezelőtt elfogadott döntése ellentmond az ukrán alkotmány 20. cikkének és az önkormányzatokról szóló törvény 43. cikkelyének – olvasható az NRU  honlapján.

A nacionalista irányvonalú ukrán párt közleménye szerint a beregszászi járási képviselőtestület döntése nem az első provokációs jellegű cselekedet Kárpátalján a helyi önkormányzatok részéről, hiszen a megyei tanács hasonló szellemű határozatot hozott a “mesterségesen kreált ruszin ügy támogatásáról”.

Az NRU szerint a beregszászihoz hasonló folyamatok konfrontációkat idézhetnek elő mind a történelmileg többnemzetiségű Kárpátalján, ahol évszázadok óta békében élnek egymás mellett a különböző nemzetiségi közösségek, mind más ukrajnai megyékben. Taraszjuk ennek kapcsán kérte az ukrán legfőbb ügyészt, hogy óvja meg a beregszászi járási tanács döntését – olvasható a párt internetes oldalán. A beregszászi járási képviselőtestület magyar himnusszal kapcsolatos határozatát 2011. június 20-án már törvénytelennek nyilvánította a beregszászi járásközi ügyészség. A beregszászi járási tanácsnak a soron következő ülésén kell döntenie arról, hogy visszavonja-e az Ukrajnában szokatlanul nagy visszhangot keltett határozatát, vagy bíróság előtt védi meg döntésének jogosságát.

Kitekintő / mti.hu

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás