_

Kövér szavai még ma is viharokat szültek

A Pravda című pozsonyi független napilap szombati kommentárja szerint az Európai Uniónak (EU) és Szlovákiának is reagálnia kellene Kövér László hétfői lapinterjújában elhangzott kijelentéseire, amellyel egybecseng Ivan Gasparovic államfő szombati sajtótájékoztatóján elhangzott hivatalos vélemény.

Ivan Gasparovic szlovák államfő úgy véli, hogy a pozsonyi politikusoknak reagálniuk kellene a magyar politikusok nyilatkozataira – jelentette a közszolgálati TASR hírügynökség, amely szerint Gasparovic újságírók előtt nyilatkozott, de a jelentésből nem derül ki, hogy ezt mikor és hol tette. 

Gasparovic azt mondta, hogy külpolitikai téren Szlovákiának nem szabadna a homokba dugnia fejét, s úgy tenni, hogy nem lát, nem hall semmit. Az elnök ugyanakkor jelezte: nem venné szívesen az agresszív reakciókat, amelyek kárt okozhatnának a kétoldalú kapcsolatokban.

A Pravda című pozsonyi független napilap szombati kommentárja szerint az Európai Uniónak (EU) és Szlovákiának is reagálnia kellene Kövér László hétfői lapinterjújában elhangzott kijelentéseire. “Szomszédainkat általában nem választhatjuk meg, de a mai Európában még a katonai erővel való fenyegetőzésről szóló elmélkedés is elfogadhatatlan. Különösen érvényes ez a szomszédokra, akik szövetségesek az EU-ban és a NATO-ban. Kövér Magyarország második legmagasabb alkotmányos képviselője, s egyike a kormányzó Fidesz vezetőinek. Kijelentései nemcsak az európai integráció alapvető elveitől vannak messze, de az ENSZ és a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia elveitől is. Ezért is kellene rá reagálniuk az EU vezető képviselőinek és a Szlovák Köztársaság alkotmányos tényezőinek is. (Mikulás) Dzurinda módszere részkérdésekben ugyan eredményekhez vezet, de a magyar külpolitika radikalizálódását nem tudja megakadályozni” – állítja Juraj Marusiak politológus az újságban. 

A szerző úgy véli: Kövér kijelentéseit a Fidesznek sem szabadna figyelmen kívül hagynia, ha nem akarja, hogy azokat a magyar állam hivatalos álláspontjaként kezeljék. Az ilyen politikus azonban leginkább saját országa lakosai számára veszélyes, mert a világ megkérdezheti, hogy Magyarország magára nézve kötelezőnek tartja-e a NATO- és az EU-beli szövetségesi kötelezettségeit Szlovákiával szemben, illetve a nemzetközi jog elveit.

Marusiak kommentárjában jogosnak tartja a magyar nemzet kulturális egységét, de annak a véleményének ad hangot, hogy a mai Budapest már másra törekszik.

“A kettős állampolgárság, az olyan intézmények, mint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma és az alkotmány megfogalmazása, amely lehetővé teszi a külföldi magyarok választójogát, viszont előfeltételeket teremtenek a magyarok etnikai alapú egyesüléséhez, illetve a magyar állam szuverenitásának területen (határon) kívüli kiszélesítéséhez” – mutat rá a szerző.

Marusiak visszautasítja Kövér kijelentését, hogy Szlovákia a bős-nagymarosi vízlépcső megépítésével módosította az államhatárokat, míg a katonai erő alkalmazása lehetőségének emlegetését elfogadhatatlannak minősíti. Szerinte az ilyen retorika csak a “politikai szélsőségesekre” jellemző, s nem egy európai állam felelős vezetőjére.

“Szavak vagy fenyegetés” cím alatt közölt jegyzetében Oliver Bakos szlovák filozófus is reagál a Pravdában Kövér László interjújára.

“Kövér László szavait a Szlovákia elleni katonai fellépés szükségességéről a bősi vízmű építésével kapcsolatban nagyon érdekesnek tartom. Mindenki azt gondolhatná, hogy szokatlan gondolatról van szó, de hasonló véleményt hangoztatott egy német kancellár a müncheni szerződés (1938) után. Bár a nagyhatalmak teljesítették +teljesíthetetlen+ követeléseit, támadta munkatársait, hogy ezekkel a felesleges tárgyalásokkal +megfosztották őt a korabeli Csehszlovákia elleni háborútól+, amelyet annyira kívánt” – írja a szlovák filozófus.

Úgy véli: senki sincs ma nehezebb helyzetben, mint a magyar értelmiségiek. Ők szintén tudnának úgy beszélni a békéről, mint Sully, Bentham, Rousseau, Kant, Herder vagy mások. “Ha azonban meg akarják védeni kormányuk újkori kezdeményezéseit, elszörnyedve állapítják meg, hogy úgy beszélnek, mint egészen más +gondolkodók+: mint Hitler, Henlein, Himmler” – állítja Oliver Bakos.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás