Erdélyben pálinkázik Károly herceg

A brit trónörökös nem hivatalosan látogatott Erdélybe. Vasárnap délután a Maros megyei Szászkézd községben találkozott a helyi állattenyésztőkkel, majd meglátogatta a helyi tejfeldolgozó üzemet – nyilatkozta Ovidiu Şoaita, a község polgármestere. 

A tejfeldolgozó üzemet norvég támogatással hoztak létre, és két évvel ezelőtt maga a herceg avatta fel a román kormánnyal közös, Kárpátok elnevezésű program keretében. Jelenleg a Szászkézdi Szarvasmarhatartók Egyesülete működteti.

A környéken még nyolc ilyen egység működik, például Erkeden és Héjasfalván. A herceg kiemelt figyelmet szentel a mezőgazdasági kistermelőknek, és úgy tartja “a bio termékek jelentik számukra a reményt” – mondta Şoaita, hozzátéve, Károly egy órát tartózkodott Szászkézden, ez idő alatt egy pohár üdítőt és egy pohár pálinkát fogyasztott.

Sajtóértesülések szerint a brit trónörökös Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel találkozik Kovászna megyében kedden, legvalószínűbb, hogy a miklósvári Kálnoky Tibor gróf udvarházában. A herceg ugyanis erdélyi útjai során gyakran igénybe veszi a gróf vendégszeretetét. Valószínűleg a zalánpataki ingatlanjait is megpillantja majd a herceg.

Kitekintő / Manna.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás