_

Berényi József az MKP tisztújításáról

Szombaton tartja tisztújító országos kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja. A jelenlegi elnök, Berényi József már hetekkel korábban bejelentette, hogy ismét megméretteti magát. Még nem ismert, vajon lesz-e ellenjelöltje. Berényi nem tartja szerencsésnek, hogy a kongresszus küldöttei még az utolsó pillanatokban is új elnökjelölteket állíthatnak.

Berényi Józsefen kívül még Csáky Pál kapott jelölést (a Lévai és a Nagykürtösi járás két-két MKP-szervezete jelölte), ám a volt pártelnök még nem tett végérvényes nyilatkozatot arról, él-e a felkínált lehetőséggel. A Szabad Újságnak adott interjújában (megjelent a lap mai számában) Berényi József úgy nyilatkozott, nem tartja jónak az alapszabály által meghatározott elnökválasztási rendszert. “Alapszabályzatunk szerint még a kongresszuson is lehet élni a jelölés lehetőségével, én azonban ezt nem tartom jó rendszernek. A küldötteknek legalább két héttel a kongresszus előtt tudniuk kellene, hogy kik a jelöltek. A pártelnöki pozíció annál komolyabb, minthogy valaki az utolsó öt percben döntse el, indul-e a posztért, vagy sem. S ezzel a rendszerrel senkinek sem lenne szabad visszaélnie. Örültem volna, hogyha a kongresszus előtt kellő időben kiderül, hogy lesz-e még más jelölt az elnöki posztra”.

Azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Csáky Pál esetleg részt vehetne a párt szűkebb vezetésében, Berényi leszögezte: “Pontosítani kellene, hogy mit jelent a szűkebb vezetés, elnökségi tagságot, avagy alelnöki posztot. Erről jelenleg nincs információm, de minden irányban nyitott vagyok. Fontos, hogy a megújulásnak az esélyét az MKP minden tagja megadja, másrészt, mindenkinek meg kell találnia az adott pillanatban a legjobb helyet, ahol munkájával hozzájárulhat a párt fejlődéséhez. De ehhez mindenkinek nyílt kártyával kell játszani, és időben jeleznie, hol képzeli el magát”.

Berényi József úgy véli, a megújulásnak folytatódnia kell, ami nem azt jelenti, hogy “a régi politikusaikat le kell fejezni”, hanem úgy kell alakítaniuk az elnökséget, hogy a régiek mellett viszonylag új arcok is helyet kapjanak. Olyanok, akik helyi vagy regionális szinten már bizonyítottak, van támogatottságuk és rátermettségük országos szinten is politizálni. Ami a jelenlegi országos vezetést illeti, Berényi leszögezte: “Meggyőződésem, az MKP központi vezetésének a tevékenysége is hozzájárult a helyhatósági választások sikeréhez, ezt az új vezetéstől elvitatni nem lehet. Aki ezt teszi, féltékenység vezérli, és nem az objektív tények”.

Felvidék.ma

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás