_

A határon túl is divatos az elszámoltatás

Zajlik a sárdobálás az RMDSZ és fő riválisa a Tőkés László vezette EMNT között arról, hogy melyik szervezet kezeli tisztábban a közpénzeket. A vitát az EP-alelnök azzal a követelésével indította útjára (élesztette újra), hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nyilvánosan számoljon el a neki, mint a romániai magyar nemzeti közösség képviselője részére folyósított támogatásokkal. Az RMDSZ kitér a vádak elől, s önmaga tisztaságának hangsúlyozása mellett az EMNT által irányított demokrácia központokat vette górcső alá. A magyar kormány határokon átívelő elszámoltatásba kezd.

Min folyik a vita, és miért most?

A probléma a romániai magyar érdekképviselet gyökereinél fogható meg. Az RMDSZ ugyanis már a kezdetektől fogva azzal az ellentmondással küzd, hogy egy időben tölti be a román kormányzati szerepéből fakadó hatalmi funkciókat, s a magyar nemzeti közösség gazdasági, kulturális és politikai képviseletét. Ennélfogva mind a román államtól a nemzeti kisebbségeknek juttatott támogatások, mind a magyar államtól a romániai magyar közösség részére folyósított támogatások hozzá folytak be. Egyedül lévén az érdekképviselet színpadán, a pénz szétosztásának feladata az RMDSZ-re hárult. Egy idő után természetes, hogy a pénzek fölött „egyeduralkodó” szervezet effajta működésének tisztaságát megkérdőjelezik, különösképpen, ha megjelennek új tényezők a romániai magyar közösség politikai palettáján.

Mondhatjuk, hogy e tekintetben rossz csillagzat alatt áll az RMDSZ, hiszen Tőkés László ambíciói mellett az „új” magyar kormánnyal való viszonya, valamint a romániai magyar közösségen belüli viszonylagos hitelvesztése is nehezíti a dolgát. Az ellenőrzés igénye így több oldalról is fennáll: egyrészt Tőkés László (és az EMNT) részéről, aki ki akarja ütni gazdasági és politikai monopolhelyzetéből az RMDSZ-t; másrészt a magyar kormányzat részéről, aki tisztán szeretné látni, hogy az általa folyósított támogatások megfelelő célba érnek-e; harmadrészt pedig a romániai magyarok részéről, akik szeretnék látni, hogy eljut-e hozzájuk minden támogatás. Ennek tudható be, hogy a húsz éve tartó állapotok most oly’ nagy indulatokat váltanak ki.

Tőkés László robbantott

Tehát a vita nem új keletű, politikai folyamatok szerencsés/szerencsétlen egymásra hatása eredményezte viszont azt, hogy nagy indulatokat és sajtóvisszhangot kiváltva ismét napirendre kerüljön a közpénzek kezelésének problémája.

Minő anyagi erők és biztonságtudat munkál abban az RMDSZ-pártban, mely az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött teljesen egymaga diszponál, és a román adólejek és a magyar adóforintok százmillióinak élvezi a kizárólagos monopóliumát?! – tette fel a kérdést Nagyváradon kiadott közleményében Tőkés.

A probléma felvetésére kedvező helyzetet felismerve a Tőkés László EP-alelnök tehát felszólította az RMDSZ-t, hogy adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről. Elkerülendő, hogy felszólítása süket fülekre találjon, Tőkés a magyar kormányhoz fordult segítségért, s kérte, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatala keretében egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki a külhoni támogatási pénzeket volna hivatott elszámoltatni, illetve a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána.

A válasz nem késett, s Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az április 2-án tartott pártkongresszuson elutasította a vádakat. A pártelnök válasza természetesen nem elégítette ki az EMNT vezetését, így újabb közleményt adott ki, melyben konkrétan megismétlik követeléseiket.

Mit is akarnak pontosan?

Tételes formában, összegszerűen és öt évre visszamenőleg tegyék közzé:

1. Mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve – amíg a pártpénzre is igényt tartott – az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány?2. Ezen összegekből mennyit osztott vissza az erdélyi magyar közösségnek nyilvánosan; továbbá mekkora az az összeg, amit nem nyilvánosan jutatott „baráti igények” kielégítésére; végül pedig mennyit fordított saját működésére?3. Az RMDSZ működési költségei összegszerűen milyen tételekből állnak?4. Hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából további közpénzek fölött rendelkező Progress Alapítvány, az Iskola Alapítvány, továbbá a többi hasonló RMDSZ háttéralapítvány?5. Található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és amennyiben igen, milyen funkcióban, milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett?6. A magyar és román közpénzek fölött rendelkező alapítványok utaltak-e adományokat az RMDSZ számlájára, és ha igen, mekkora összegeket?

A nyelvi leleményeiről híres és az irónia eszközével gyakran élő Kovács Péter RMDSZ-főtitkár blogjában reagált az újabb állásfoglalásra.

Számára (Tőkés László) nem jelent problémát, hogy egy számtalanszor lerágott csontot vett elő, eszébe sem jut, hogy amikor kiborul az elmúlt évek támogatásaitól több ezer jóhiszemű civil kezdeményezést tipor a sárba, aláz meg. Semmibe veszi, hogy az RMDSZ, vagy az általa működtetett alapítványok az utolsó baniig, fillérig elszámoltak és elszámolnak. A folyamatos ellenőrzések során soha, semmilyen állami szerv nem talált kivetni valót az RMDSZ pénzügyvitelében! Tőkés László nagyon jól tudja, hogy az RMDSZ és az alapítványai minden törvényt, pénzügyi előírást betartottak és betartanak. Őt nem az igazság érdekli: számára az a fontos, hogy rúgjon egyet abba a szervezetbe, amelyet a jövő évi választásokon le kíván győzni.

Ellentámadás

A blog-bejegyzés azonban nem ér véget, s olyan vádakkal illeti Tőkést, mint az EP-alelnök az RMDSZ-t. Kovács az EMNT által felügyelt demokrácia központok működésének tisztaságát kérdőjelezi meg.

Vajon Tőkés László nem azért rukkolt elő ezzel az újabb támadásával, hogy elterelje a figyelmet a demokrácia központokban, a magyarországi adófizetők pénzén folyó pártépítési próbálkozásról? Vajon nem azért ködösít, hogy könnyebben pazaroljon forint százmilliókat? Vajon nem a tolvaj kiált tolvajt? Vajon van még valaki aki elhiszi azt a maszlagot, miszerint az EMNT irodáiban boldog önkéntesek hada kizárólag a könnyített honosítással foglalkozik?

Kovács Péter mellett megszólalt az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László, valamint Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke is, akik szerint Tőkés támadásai mögött budapesti érdekek állnak. Információik szerint ugyanis a magyar kormány mintegy 800 ezer eurót adott a Tőkés László vezette EMNT-nek a demokrácia-központok létrehozására.

Adok-kapok

A szópárbajban az RMDSZ-nek van nagyobb veszíteni valója. A korrupciós gyanú ugyanis komoly hitelvesztéssel járhat, mely  – Tőkésék számítása szerint – az EMNT malmára hajthatja a vizet. Erre utal az EP-alelnök (eddigi) végszava, miszerint az RMDSZ akkor tudná kifogni a szelet az elszámoltatás vitorlájából, ha közzétennék az EMNT által igényelt adatokat, az EMNT-nek pedig nem a választók és a magyar közösség irányában, hanem legfeljebb a támogatóik irányában kell elszámolni.

Medgyesi Ádám

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás