_

Horogkeresztek a magyar honfoglalási emlékművön

Szemtanúk beszámolói szerint a Vereckei-hágón ismeretlenek fehér festékkel horogkereszteket mázoltak a februárban felgyújtott magyar honfoglalási emlékjelre, akik feltehetően az ukrán Szvoboda Országos Szövetség tagjai és szimpatizánsai voltak.

Az elkövetők magát az emlékművet is tovább bontották. A Kárpátinfo értesülései szerint az újabb gyalázatot még március 27-én követték el. E napon a nacionalista párt kárpátaljai és Lemberg megyei szervezete a honfoglalási emlékjeltől néhány száz méterre tüntetést rendezett a hágón elhunyt ukránok emlékére, akiket állítólag lengyel katonák végeztek ki Magyarország és Lengyelország akkori határán 1939-ben, mivel a törvénytelen szics-gárda nevű hazafias félkatonai szervezet tagjai voltak. Az ukrán nacionalisták úgy tudják, hogy a kivégzésben a Kárpátaljáról kitoloncolt szökevények halálában a magyar honvédeknek is részük volt.

A Szvoboda múlt vasárnapi tüntetésének egyik vezérszónoka, akit a magyar emlékmű februári felgyújtásával vádolnak, ugyanekkor jelentette be, hogy az általa vezetett szervezet bűnvádi eljárást kezdeményez az 1939-ben kikiáltott Kárpát-Ukrajna nevű állami formáció Magyarországi megszállása ügyében. Egy feltételezhetően magyar állampolgárságú szemtanú az interneten közzétett levelében azt írja, hogy az ukrán tüntetés éppen a vége felé tartott, amikor ő a honfoglalási emlékjelhez érkezve meglátta a kőből kirakott előtérre és a központi márvány oltárkőre frissen mázolt horogkereszteket, illetve az Ukrán Felkelő Hadsereg betűjelét.

Azóta ismeretlen kezek már megpróbálták eltüntetni a feliratokat, lemosni a mocskot az emlékműről, így az már nem olyan rikító, mint egy héttel korábban.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a Kárpátinfónak elmondta, hogy a magyar szervezet csak egy héttel a történtek után értesült az újabb rongálásról, így annak elnöksége csak hétfőn tudja megtenni soros rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az MTI értesülései szerint a rongálás kapcsán az ungvári magyar külképviselet is feljelentést tesz.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Felkapott hírek

Friss hírek

Japán elfeledett keresztény kisebbsége

Ferenc pápa november végén négynapos látogatást tett Japánban. Ezáltal rövid időre reflektorfénybe került a maroknyi, Japánban élő keresztény, akiket nagyon aggaszt, hogy vallásuk halálukkal egyszerűen “el fog tűnni” a szigetországból, lévén egyre több fiatal hagyja el a vidéki területeket, ahol a kereszténység mindeddig fennmaradt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás