Bukarest nem ítéli el a magyar politikusokat

A bukaresti képviselőház külügyi bizottsága kedden elfogadta, a plénum azonban elvetette annak a nyilatkozatnak a szövegét, amelyet az utóbbi időben egyre szélsőségesebb magyarellenes retorikát alkalmazó ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslatára fogalmaztak a március 15-én egyes budapesti politikusok részéről elhangzott nyilatkozatok elítélésére.

Korodi kellemetlen meglepetésre számít

Korodi Attila, a külügyi bizottság RMDSZ-es elnöke a voksolást követően a Krónikának elmondta: a nyilatkozat elutasítása végleges, az ellenzék szempontjából ennek az ügynek már nincs megoldása. Megjegyezte ugyanakkor, hogy jóra nem lehet számítani, mivel annak alapján, ahogy a két ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái a bizottságban viselkedtek, különös tekintettel Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnökre, aki kemény hangvételű elítélő nyilatkozat elfogadása mellett kardoskodott, az ellenzék még „kellemetlen meglepetést” okozhat a közeljövőben. 

„…elvette tőlünk Erdélyt”

Mint ismert, az erdélyi március 15-i ünnepségek kacsán elhangzott magyarországi politikai nyilatkozatok közül többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke által mondottak miatt követelt ellenlépéseket a PNL, Kövér ugyanis arról beszélt, hogy az autonómia olyan európai érték, amely a Teremtő akaratának is megfelel.

A liberálisok által kirobbantott, magyarellenes hisztériakampány alapját ugyanakkor egy Orbán Viktor miniszterelnöknek tulajdonított, de valójában Bajtai Erzsébet, a bukaresti magyar nagykövet felesége szájából elhangzott kijelentés jelenti. Bajtai a marosvásárhelyi ünnepségen felolvasta Orbán Viktor határon túliakhoz címzett üzenetét, majd ezt befejezve néhány saját gondolatát is megosztotta a jelenlevőkkel, amelyeket azonban az Agerpres román állami hírügynökség magyarul nem tudó, és a beszédet tolmács révén hallgató tudósítója a kormányfőnek tulajdonított.

Ugyanakkor ezek a gondolatok sem tartalmaztak olyan gondolatokat – irredenta, Erdély elszakítására buzdító megnyilatkozásokat –, amelyekkel a PNL megvádolta őt. Bajtai csupán arról beszélt, hogy „Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket. Ez a legfontosabb célunk” – hangoztatta.

Kitekintő / Krónika.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás