Magyarországi románok kérik a román állampolgárságot

Készül egy lista azon magyarországi román személyek nevével, akik igénylik a román állampolgárságot, nyilatkozta tegnap a magyarországi Eva Iova, a Foaia Românească kiadvány igazgatója.

„A magyarországi román közösség tagjait sosem kérdezték meg, hogy akarnak-e román állampolgárságot. Most tették fel ezt a kérdést, amelyre sokan azt válaszoltuk, hogy, természetesen, igen. Amennyiben a határok eltűnnek, mi is élhetnénk a román állampolgárság előnyeivel. Bizonyos magyarországi román vállalkozók máris bővítik vállalkozásaikat Románia felé, könnyebb lenne a gazdasági kapcsolattartás, és a fiatalok, a gyermekek is tanulhatnának Romániában. Már fel is vetődött, hogy állítsunk össze egy listát azokról, akik igényelnék a román állampolgárságot, hogy lássuk, érdemes-e Magyarországon is tárgyalni erről”, mondta.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet: 2011 őszén népszámlálást rendeznek Magyarországon, és fennáll a lehetősége annak, hogy az űrlapok vagy a kérdezőbiztosok miatt sok magyarországi román nem vállalja identitását. Példaként említette a 2001-es népszámlálást, amikor különféle szervezési okok miatt az eredmények szerint 5000-en vallották magukat románnak és 30-an ortodoxnak, pedig Magyarországon mintegy 15 000 román él. Eva Iova szerint a népszámlálás azért is fontos, mert 2013-tól a szervezetek finanszírozása a népszámlálás eredményeinek függvényében történik.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Felkapott hírek

Friss hírek

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás