Friss hírek

Rajtra kész a népszámlálás Szlovákiában

Idén húszezer ember végzi majd a lakosság, a házak és a háztartások számlálását 19 756 körzetben. A Statisztikai Hivatal befejezte a területi felkészülést, a körzetek kialakítását először végezték el elektronikusan.

A szlovákiai népszámlálás május 13-a és június 6-a között zajlik le. A lakosság először választhat a papírnyomtatvány vagy az elektronikus nyomtatvány kitöltésének lehetősége között. Ez utóbbit május 21-29 között teheti meg, a papírnyomtatványokat május 21-június 6 között postázhatja. „A községek legközelebbi feladata a népszámlálási biztosok kiválasztása és tevékenységük biztosítása lesz. A Statisztikai Hivatal által kiadott módszertani segédanyagban javasolják a községeknek, hogy jó kommunikációs készséggel rendelkező személyeket válasszanak ki. Olyanokat, akik az adott községben vagy ahhoz közel laknak” – javasolja a SZK Statisztikai Hivatalának munkatársa, Zuzana Štukovská. Legkésőbb április 18-ig a községeknek ki kell választaniuk a népszámlálási biztosok helyetteseit is.

Az állami költségvetésből a községek 5 642 966 eurót, a megyék pedig 53 millió eurót kapnak a népszámlálással kapcsolatos költségek fedezésére. Elsősorban a számláló biztosok honoráriumára, továbbá a népszámlálással kapcsolatos egyéb kiadásokra fordíthatják a községek ezt a pénzt, a megyék a tájékoztató kampányt szervezhetik belőle.

Hamarosan minden község és megyeszékhely megkapja a pontos utasítást a pénz felhasználását illetően. A támogatás elosztásakor a Statisztikai Hivatal az illető városban vagy községben állandó lakhellyel rendelkező lakosok 2009. december 31-ig érvényes számából indult ki. A költségek 90 %-át előlegként március 31-ig megkapják a városok és a falvak.

Paraméter.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás