Összefogás Murán innen és túl

Muravidéken is megemlékeztek a forradalom és szabadságharc eseményeiről. De nem csak a történelmi események előtt tisztelgett az ottani magyarság, hanem jelentős előrelépéseket tett további megmaradásáért és kultúrájának előmozdításáért. S szavuk nemcsak a szűk pátriárkájuk határáig hatolt, hanem egészen elhalatszott Ljubljanáig és Budapestig is.

A magyar közösségek szava Ljubljanáig is elért

A Magyar Köztársaság Ljubljanai Nagykövetsége, valamint a ljubljanai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület és a József Attila Kulturális Egyesület szervezésében március 14-én Ljubljanában is  megemlékeztek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. Immár hagyományosan először a ljubljanai várban, gróf Batthyány Lajos emléktáblájánál került sor megemlékezésre és koszorúzásra, ahol Szent-Iványi István, Magyarország szlovéniai nagykövete mondott ünnepi beszédet, majd a nagyköveti rezidencián szervezték meg a hagyományos nemzeti ünnepi fogadást. Az est ünnepi szónoka Cezary Król, Lengyelország szlovéniai nagykövete volt, aki beszédében a lengyel–magyar kapcsolatokról és két nemzet közös sors-szálairól is szólt. Mindkét helyen a magyar nyelvet tanuló ljubljanai iskolások adtak alkalmi kulturális műsort.

A forradalmi események ünneplését megelőzően már az azelőtti hétfőn kitüntetett szerep jutott Ljubljanában a szlovéniai magyarságnak. A muravidéki csúcsszervezet elnökének kezdeményezésére az elnöki palotában Danilo Türk szlovén köztársasági elnök fogadta a muravidéki, illetve a községi magyar önkormányzatok elnökeit. A felek találkozó után tett nyilatkozatai szerint jó hangulatú, nyílt beszélgetésről volt szó, amelyben szó esett a szlovéniai magyarság aktuális problémáiról, illetve a jövőbeni kisebbségi jogvédelem felülépítéséről is. A beszélgetésen jelen volt Stane Baluh, a Nemzetiségi Hivatal igazgatója is.

A zártkörű beszélgetés utáni nyilatkozatában a szlovén államfő hangsúlyozta, hogy a szlovéniai magyarság új vezetőivel folytatott beszélgetésben áttekintették a kétnyelvűség teljes területét. „Mindannyian örömünknek adtunk hangot, hogy a szlovén kormány áttekintette a jelenleg érvényes kisebbségi jogvédelmet és nekifogott a szükségesnek tartott módosításoknak, amelyek korszerűsítenék a jelenlegi rendelkezéseket. Véleményem szerint a jelenlegi fejlődésnek teret kellene adni az oktatásban is, mert ahogy egyéb területeknek, a kétnyelvű oktatási modellnek is követni kell a társadalom fejlődését, a társadalomban történt változásokat. Egyre több a vegyes házasság, a szlovén és a magyar nyelv viszonya teljesen más, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a határok már egyáltalán nem léteznek, szóval nagyok a változások és ezeket a törvényhozásnak is követni kell”- mondta az államfő.

Az államelnök kitért arra is, hogy a magyar nyelvnek a vegyesen lakott területen minden szegmensben biztosítani kell az egyenrangúságot, meg kell állapítani, a nyelvhasználat a gyakorlatban hol sántít, és utána meg kell tenni a szükséges lépéseket.

„Hit, őszinteség, bizalom, tenni akarás, összefogás”


Ezeket az értékeket tovább erősítették az idei március 15-i muravidéki események is. Összefogás, összetartozás, a közömbösség leküzdése, kötelességtudat. A számban kicsi, de lélekben remélhetőleg nagy muravidéki magyarságnak ténylegesen tömörítenie kell sorait, hogy megtartsa anyanyelvét, kultúráját, ősei hagyatékát. Ezek az idei muravidéki március egyértelmű üzenetei, amelyeket az ünnepi szónokok a lendvai központi ünnepélyen, illetve az eddig lezajlott községi ünnepélyeken fogalmaztak meg.

„Az állampolgárság és a választói jog összetartoznak”

A forradalom előtti hétvégén, március 11-én a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülésére került sor az Országházban. A fórumon részt vett Göncz László, a magyar közösség parlamenti képviselője és Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke. Az ülés utáni sajtótájékoztatón a KMKF elnöke, Kövér László a következőket nyilatkozta a sajtónak: „A választójoggal kapcsolatban nagyon sokan felszólaltak az ülésen, s azt a kiindulópontot senki nem kifogásolta, hogy az állampolgárság és a választójog összetartozik. Ebben konszenzus van, s ennél tovább most nem is akartunk jutni” – tette hozzá az elnök. A plenáris ülésen a résztvevők állásfoglalást fogadtak el. Ebben többek között üdvözlik, hogy az új alaptörvényben megjelenik az egységes magyar nemzet eszméje és Magyarországnak a határon kívüli magyar nemzeti közösségek iránt viselt felelőssége.

A KMKF várakozással tekint a magyar állampolgárság kiterjesztésének folyamatára, valamint üdvözli, hogy a kedvezményes honosítás és visszahonosítás alkalmazása révén március 15-i nemzeti ünnepünkön köszönthetjük az állampolgársági esküt elsőként tévő honfitársainkat.

Bizakodva tovább menni…

Az elmúlt két hét ezen és még sok más biztató jelei remélhetőleg termékeny táptalajai lesznek a muravidéki magyarság megmaradásáért és kultúrájáért tenni akaró tagjainak, hogy az idei évben is nagy előrelépéseket tehessenek közösségeik fejlődésére és javára.

nepujsag.net

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás