_

Feszült hangulatú ünnep Kárpátalján

Kárpátalján a megyei államhatalom figyelmeztetése ellenére kedden minden tervezett helyszínen megemlékeztek a magyar nemzeti szabadságharcról. Ám az is tény, a nacionalisták egyre gyakoribb és durvább kirohanásai miatt rég volt olyan feszült a miliő, mint ezúttal.

Ennek egyik előzménye, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke arra kérte Beregszász városvezetését, ne március 15-én tartsanak ünnepi megemlékezést. Mondván, félő, hogy miután ugyanezen a napon méltatják Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 72. évfordulóját, s tovább súlyosbodhat a vereckei rongálás nyomán érzékelhető nemzetiségi ellentét.

Ivan Baloga megyei önkormányzati vezető megnyilvánulásáról Gajdos István, Beregszász polgármestere, aki egyben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is, a sajtóból értesült. A Magyar Szó tudósítójának elmondta, a Vérke-parti városban a polgármesteri hivatal és a járási önkormányzat közösen készítette elő a hagyományos megemlékezést, amire egyébként mások mellett meghívták a megyei tanács elnökét is. Úgy véli, Ivan Baloga ezzel a kijelentésével csupán szerette volna bebiztosítani magát egy esetleges provokáció esetére.

Kárpátalján 1989 óta, amikor első ízben engedélyezték a március 15-i megemlékezések nyilvános megtartását, még nem volt példa sem az ünnepségek elhalasztására, sem azok megzavarására. Ám az elmúlt időszakban megszaporodtak az ünnep tájékára időzített magyarellenes kirohanások. 2009. március 15-re virradóra ismeretlenek festékkel locsolták le Petőfi Sándor ungvári köztéri szobrát, Beregszászban pedig egy évvel korábban olajjal mocskolták be a Nemzeti dal írójának emléket állító alkotást, s a vereckei honfoglalási emlékjelet szintén ilyentájt gyalázták meg már többször is. Legutóbb idén február 19-én.

Utóbbi cselekményhez tartozik, hogy a múlt héten a rendőrség lezárta a nyomozást a három feltételezett elkövetővel szemben, akik a Szvoboda radikális csoport kárpátaljai vezetői, ügyüket továbbították a bíróságnak. A megyei rendőrfőkapitány szerint akár három évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk. Mindenesetre a honfoglalási emlékmű rongálói különösebben nem ijedtek meg, legújabb nyilatkozatukban Magyarország ungvári külképviseletét támadták, s történelmi igazságtételt követelnek Budapesttől, amiért szerintük a második világháború idején népirtást rendeztek itt a magyarok. Továbbra is azt hangoztatják: a honfoglalási emlékművet el kell bontani.

Nos, ilyen ideges hangulatú körítés mellett hajtottak tegnap fejet Kárpátalja-szerte. Beregszászban délben került sor a központi megyei megemlékezésre, az aggodalmakkal ellentétben szerencsére rendzavarás nélkül. Munkácson délután rendezett ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a megyeszékhely magyarsága pedig a késő délutáni órákban gyülekezett az ungvári Petőfi téren álló szobornál. Az 1848/49-es forradalom tiszteletére rendezett ünnepi alkalmak Kárpátalján már a múlt héten megkezdődtek, az ungvári főkonzulátuson Bayer Mihály kijevi nagykövet magyar állami kitüntetéseket adott át. Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök a Magyar Köztársaság Középkereszt Érdemrendjét vehette át. Bendász Dániel görög katolikus esperes munkásságát Tiszti Kereszttel ismerték el, Borbély Ibolyát, a Beregszászi Magyar Gimnázium pedagógusát Ezüst Érdemkereszttel jutalmazták. Március 14-én pedig az ungvári székhelyű megyei néprajzi múzeumban az itteni filharmónia Magyar Melódiák együttese adott az alkalomhoz illő ünnepi műsort, amit Nigriny Matlach Edit grafikusművész jubileumi életmű-kiállításának megnyitója követett.

Kitekintő / Magyar Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás