Szili: konszenzus kell a határon túliak szavazójogához

Nemzeti egyetértéssel kell megadni a magyar állampolgársághoz a szavazati jogot a honosítottaknak; a teljes egyetértés azért kell, hogy a 2004. december 5-i kettős állampolgársági szavazáskor tapasztalt szembenállás még egyszer ne fordulhasson elő – jelentette ki Szili Katalin a Csemadok búcsi konferenciáján.

Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke részt vett és felszólalt a Csemadok, a szlovákiai magyarok kulturális szervezete galántai járási szervezetének területi választmányi ülésén, amelyet a járáson kívül, Búcs községben tartottak meg.  Az állampolgársághoz járó szavazati jogról elmondta, hogy amikor 2010-ben a politikusok a parlamenti szavazáson elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt, egyúttal a szavazati jogot is támogatták, mert “az mindenhol hozzátartozik az állampolgársághoz” – írja az MTI.

Arról, hogy a Magyarországon kívül élő magyar állampolgárok pontosan hogyan gyakorolják szavazati jogukat, Szili Katalin azt mondta, hogy “párbeszédet kell kezdeni, amelynek végén konszenzusos álláspontra jutnak a magyarországi pártok és a határon túli magyarok képviseletei”. A teljes egységre azért van szükség, hogy “még egyszer ne fordulhasson elő” 2004. december 5-e – mondta a politikus.

A Magyarok Világszövetségének sikeres aláírásgyűjtése után kiírt kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában eltérő álláspontot képviseltek az akkori kormánypártok és az ellenzék. Szili Katalin, aki akkor az Országgyűlés elnöke volt, a kormánypártoktól eltérően az állampolgárság megadása mellett állt ki.

A galántai a Csemadok egyik legnagyobb tagságú és nagy közösségi, valamint kulturális életet szervező és fenntartó járási szervezete. A területi választmányi ülésen a galántai járási szervezet tavalyi tevékenységét és idei terveit tekintették át. A galántai járási Csemadok következő nagy eseményei a március 15-i megemlékezések lesznek, valamint szervezik a május végén Galántán megrendezésre kerülő XX. Kodály-napokat, a Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Fesztiválját, amelyre magyarországi kórusokat is várnak.

Kitekintő / Bumm.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás